Trump szerint jól haladnak a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások

Külföld, 2019.04.04

A Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások jól haladnak, de Amerika csak "nagyszerű megállapodást" hajlandó aláírni - mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak, néhány órával azelőtt, hogy fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.

"...remekül haladnak a tárgyalások" - fogalmazott Trump.

Washington és Peking hónapok folytat kereskedelmi vitát: az Egyesült Államok a kínai gazdasági és kereskedelmi gyakorlat gyökeres megváltoztatását, Kína pedig a termékeire kivetett amerikai vámok eltörlését akarja elérni.

Donald Trump csütörtökön délután a Fehér Házban fogadja a kínai tárgyalódelegáció vezetőjét, Liu He miniszterelnök-helyettest: Amerikai sajtóhírek szerint ekkor jelentenék be az újabb amerikai-kínai csúcstalálkozót. A Fehér Ház neve elhallgatását kérő tisztségviselője azonban azt nyilatkozta több amerikai lapnak is, hogy ilyen bejelentés nem lesz.

A The Wall Street Journal című lap csütörtöki elemzése szerint a tárgyalások végső szakaszba jutottak. Igaz, Myron Brilliant, az amerikai Kereskedelmi Kamara alelnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy arra számítanak, a héten még nem születik meg az eredetileg március végére várt megállapodás.

A Trump-Liu találkozó előtt jelentette be a tekintélyes bostoni műegyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT), hogy megszakít minden kapcsolatot a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéggel és annak amerikai leányvállalatával. A Huawei ellen az amerikai hatóságok vizsgálatot folytatnak az Irán ellen hozott szankciók megsértésének gyanúja miatt.

Csütörtökön Alex Solomon helyettes államügyész egy New York-i bíróságon elmondta: szövetségi engedéllyel végzett titkosszolgálati megfigyelés nyomán bizonyítékokat gyűjtöttek arra, hogy a Huawei valóban megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. Solomon közölte: az amerikai kormányzat csütörtökön bírósági úton értesítette a Huaweit is a megfigyelésekről és a bizonyítékokról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!