Tűz rongálta meg a Kolozs megyei Válaszút református templomát

Külföld, 2018.02.13

Tűz rongálta meg kedden a Kolozs megyei Válaszút református templomát - közölte honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület.

A villanyhálózat rövidzárlata által okozott tűz a mennyezet egy részét, valamit a tetőszerkezetet károsította. A segítőkész válaszúti lakosok és a kolozsvári tűzoltók gyors beavatkozása azonban megmentette az épületet.

A 17. században épült templom belsejét két éve újították fel, az idei évre pedig újabb javítási munkálatokat tervezett a gyülekezet - magyarázta Vajda Dezső lelkipásztor, aki maga vette észre a templom cserepei közt kiszivárgó füstöt.

A településen éppen folynak a villanyhálózat kicserélésének munkálatai, ezért naponta többször is kikapcsolják az áramot. A tűzoltók szerint a folyamatos ki-bekapcsolás válthatta ki a gyenge, '60-as évekbeli villanyhálózat egyik huzalának felhevülését, amely a tűzhöz vezetett. A tűzeset nyomán a templom mennyezetének mindhárom rétegét, az épület villanyhálózatát és a tetőszerkezet egy részét kell kicserélni, a falakat kívül és belül is újra kell festeni.

Az Erdélyi Református Egyházkerület sürgősségi segéllyel járul hozzá a helyreállítási munkálatokhoz.

A Kolozsvártól 24 kilométerre északkeletre fekvő Válaszút Kallós Zoltán néprajzkutató faluja. A településen a Kallós Zoltán gyűjteményét bemutató múzeum és a mezőségi magyar szórvány gyermekeit összegyűjtő kollégium és iskola működik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!