Új tárcavezetőket javasoltak a román szociáldemokraták

Külföld, 2019.02.19

Új tisztségviselőket javasolt a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden a Klaus Iohannis államfő által következetesen elutasított miniszterjelöltek helyett.

A miniszterelnök-helyettesi tisztséggel együtt járó regionális fejlesztési tárca élére Daniel Suciut, a szociáldemokraták képviselőházi frakcióvezetőjét, a közlekedési tárca élére pedig Razvan Cucot, Giurgiu megyei képviselőt jelölték. Utóbbi volt már közlekedési miniszter 2017-ben, de tevékenységét akkor egyes párttársai bírálták, és tíz hónap után lemondatták.

A PSD keddi döntése stratégiaváltást jelent a jobboldali államfővel folytatott politikai csatározásban: a párt ugyanis eddig ragaszkodott ahhoz, hogy ne hagyja miniszteri mandátum nélkül a párt egyik kulcsemberének számító Lia Olguta Vasilescu PSD-alelnököt, volt munkaügyi minisztert.

Vasilescut - akit az államfő a novemberi kormányátalakításkor készségesen felmentett a munkaügyi tárca éléről - a PSD eredetileg a közlekedési tárcához akarta átültetni, majd mikor Iohannis ezt elutasította, pártja a regionális fejlesztési minisztérium élére jelölte.

A több mint három hónapja húzódó válságnak a jelek szerint a PSD most már akár presztízsveszteség árán is szeretne véget vetni. Hogy megkímélje pártját az egyértelmű meghátrálás látszatától, Vasilescu - majd nem sokkal később a közlekedési tárca élére nevesített Mircea Dragici is - önként visszalépett a jelöltségtől, ezért a PSD végrehajtó bizottsága "kénytelen volt" új miniszterjelölteket javasolni a két megüresedett tárca élére.

A zárt ajtók mögött zajló, éjszakába nyúló tanácskozás sajtóértesülések szerint nem volt feszültségmentes, egyebek mellett azért, mert Vasilescu hívei a kormány szerkezetének átalakításával és a megújuló kormány parlamenti beiktatásával szerették volna megkerülni Iohannist, Liviu Dragnea pártelnök azonban nem támogatta a javaslatot.

Az utóbbi hónapokban a jobboldali elnök egyetlen alkalmat sem mulasztott el a PSD-kormány bírálatára. Magatartásának radikalizálódását most már a jobboldali elemzők is a közelgő elnökválasztási kampány előszeleként értelmezik: a PSD miniszterjelöltjeinek sorozatos elutasításával Iohannis a kormánypárt egyedüli hatékony ellensúlyaként készül újabb mandátumra pályázni az év végi elnökválasztáson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!