Új napilapot indítottak Szlovákiában a Smeből távozott újságírók

Külföld, 2015.01.30

Új országos, közéleti-politikai napilapot indított Szlovákiában a liberális Sme napilap volt újságíróinak egy csoportja, akik tavaly önszántukból távoztak a Smeből azután, hogy a lap kiadójának egy része közvetve a Penta befektetési csoport birtokába került.

Az új sajtótermék a Denník N (N Napilap) nevet viseli, nevében az N betű a "független" (nezávisly) szóra utal.

A teljesen színes, A3-as formátumú napilap először pénteken jelent meg, 24 oldalon, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség adatai szerint 20 ezres példányszámban, ami a szlovákiai napilappiacon alacsonynak számít.

Az új lapot szakmailag létrehozó újságírók tavaly azzal indokolták távozásukat a Smeből, hogy a lap kiadójának, a Petit Pressnek az új résztulajdonosa miatt veszélyeztetve érzik munkájuk függetlenségét. A Petit Press 50 százalékos részvénycsomagját tavaly októberben a német Rheinisch-Bergische Verlagsgesellschaft kiadótól vette meg a Sita szlovák hírügynökség leányvállalata, a Namav, a Penta befektetési csoport anyagi segítségével. Korábban már két másik szlovákiai médiavállalat, a 7 Plus kiadó és a Trend Holding is a Penta ellenőrzése alá került.

A Denník N újságírói gárdája élén Matús Kostolny, a Sme volt főszerkesztője áll, aki a lapot pénteki vezércikkében függetlenként pozícionálta. Kostolny a lap létrehozásának okáról azt írta: "Elégséges ok az új indulásra az, hogy olyan csoportok kezében vannak újságok, amelyek az államot szeretnék irányítani." Az újság hangvételét tekintve liberális, értékrendje - az első lapszámból ítélve - a korábbi Sme felfogásával megegyezőnek tűnik.

Az új pozsonyi lapot egy új kiadó - az ESET számítástechnikai cég tulajdonosainak magánberuházása segítségével létrehozott - N Press kiadó jelenteti meg. Pénteki számának első három oldalán az új lap Andrej Kiska szlovák államfővel készített interjút közöl, és nagy összeállításban foglalkozik több állami hivatal - állítólag rosszul és nem hatékonyan működő weblapjával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!