Újabb demokrata párti elnökjelölt-aspiráns lépett ki a választási küzdelemből

Külföld, 2019.08.29

Kirsten Gillibrand New York-i politikus személyében újabb demokrata párti politikus közölte, hogy felhagy a pártja elnökjelöltségéért folyó küzdelemmel. Gillibrand a The New York Times című lapnak adott szerdai interjújában jelentette be döntését.

Az 52 éves szenátor elsősorban a női egyenjogúság és az abortusz jogának biztosításával kampányolt, és a többi között azt hirdette, hogy a bírói kinevezéseknél is figyelembe kell venni a jelölt művi terhességmegszakításról vallott nézeteit.

Ezekben az ügyekben Gillibrand energikusan kampányolt, elsősorban azokban a republikánus többségű tagállamokban, ahol nemrégiben szigorú abortusztörvényt fogadtak el. Népszerűségét azonban nem sikerült növelnie, és támogatottsága olyan alacsony maradt, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltségéért küzdő politikusok jövő hónapban rendezendő országos vitájára már nem is kapott meghívást.

A New York-i szenátor ebben a hónapban a harmadik demokrata párti politikus, aki kiszáll az elnökjelöltségért folytatott harcból. Augusztus elején John Hickenlooper, Colorado állam volt kormányzója, a rá következő napon Jay Inslee, az északnyugati Washington állam jelenlegi kormányzója, majd Seth Moulton, massachusettsi képviselő szállt ki a versenyből. Hickenlooper azóta bejelentette, hogy indul jövőre a szenátusi választásokon, Inslee pedig jelezte, hogy ismét jelölteti magát állama kormányzójának.

Jelenleg 21 demokrata párti politikus harcol azért, hogy pártja elnökjelöltje lehessen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!