Újabb mandátumot kapott Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere

Külföld, 2020.10.21

A kolozsvári városi tanács szerdai alakuló ülésén újraválasztotta az egyik alpolgármesteri tisztségbe Oláh Emesét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét - közölte internetes oldalán a Szabadság helyi napilap.

A tanácsülésen Emil Boc polgármester kijelentette: a két korábbi alpolgármesterével a liberális Dan Tarceával és Oláh Emesével szeretné folytatni a munkát az elkövetkező négy évben is. A tanácsban a második legnagyobb frakcióval rendelkező Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) saját jelöltjére tett javaslatot. A tanácsosok többsége elfogadta Boc javaslatát. Tarcea 25 és Oláh Emese 20 voksot kapott.

A 27 tagú kolozsvári önkormányzati testületben a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 16 mandátuma van, az USR-nek 5, az RMDSZ-nek 4, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) pedig kettő. A szavazáson egy liberális és egy szociáldemokrata képviselő hiányzott.

"Magyar alpolgármesterként elsősorban a magyar ügyeket fogom képviselni, és közvetíteni a magyarság igényeit a város román vezetése felé" - nyilatkozta a hivatali eskü letételét követően Oláh Emese. Hozzátette: a megkezdett projektek folytatása mellett a nyelvi jogok további bővítésére, az élhető városnegyedek kialakítására, és a szociális projektekre kíván összpontosítani következő mandátumában.

Oláh Emesét 2017 áprilisában választották alpolgármesterré, azt követően, hogy elődje, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) által megvádolt, majd később el is ítélt Horváth Anna lemondott tisztségéből. A jogász végzettségű alpolgármester 2012 óta önkormányzati képviselő, 2018 decembere óta az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!