Ujhelyi: az európai egészségügyi unió biztosítja, hogy minden magyar európai szintű ellátást kapjon

Külföld, 2020.11.12

Az európai egészségügyi unió széleskörű megvalósítása biztosítja, hogy minden európai, így minden magyar is hozzájusson az európai szintű, minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz - jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője az EP brüsszeli plenáris ülésének az unió egészségügyi csomagjáról tartott vitája kapcsán kiadott közleményében csütörtökön.

A képviselő közölte, elindulhat az európai egészségügyi unió kiépítése, azt ugyanis immár nemcsak az EP többsége, de az Európai Bizottság is támogatja.

Kiemelte, uniós intézményközi tárgyalások eredményeképpen többmillió euróval emelkedhet az uniós költségvetés egészségügyi kerete, mivel az EP határozott kiállásának köszönhetően az EU4Health elnevezésű program várhatóan 5,1 milliárd euróval (mintegy 1800 milliárd forint) gazdálkodhat. A hátralévő munkával kapcsolatban úgy fogalmazott: "meg akarok küzdeni azért, hogy Kübekházán ugyanannyi és ugyanolyan lehetősége legyen hozzájutni egy magyar embernek a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz, mint például egy brüsszelinek.

A szocialista politikus hangsúlyozta, az európai politikusok többsége egyetért abban, hogy nagyratörőbb uniós egészségügyre van szükség a koronavírus járvány által felszínre hozott rendszerszintű hiányosságok és egyensúlytalanság felszámolására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!