Ukrajna 529 millió euró hitelt kapott a Deutsche Banktól

Külföld, 2019.03.01

Ukrajna 529 millió euró, a Világbank által garantált hitelt kapott a Deutsche Banktól - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán pénzügyminisztérium honlapján.

A kölcsönt két részletre bontva kapta az ország: 240 millió eurót 4 éves, 289 millió eurót pedig 10 éves lejárattal.

A Világbank tavaly decemberben hagyta jóvá, hogy 750 millió dollár kölcsönre pénzügyi biztosítékot nyújt Ukrajnának - emlékeztetett az UNIAN hírügynökség. Az első ilyen, a Világbank által garantált hitel - 349 millió euró - december 27-én érkezett be az állami költségvetésbe.

Közben pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ukrajnai állandó képviselete közölte, hogy a szervezettől újabb küldöttség érkezik március 5-én Kijevbe a nemrég aláírt új készenléti hitelprogramban meghatározott gazdasági reformok előrehaladásának áttekintésére és megvitatására. A misszió a tervek szerint március 13-ig vizsgálódik Kijevben.

Az IMF tavaly decemberben hagyott jóvá egy 14 hónapra szóló 3,9 milliárd dolláros új készenléti hitelkeretet, amelynek első, 1,4 milliárd dolláros részletét még abban a hónapban át is utalta.

Az új készenléti hitelkeret a 2015-ben elindított 17,5 milliárd dolláros négyéves IMF-program kiváltása, mivel annak lejárt a határideje. Egyébként abból a négy év alatt Ukrajna összesen csak 8,7 milliárd dollárt tudott felvenni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!