Ukrajnai háború - A Kreml nem hozza nyilvánosságra Putyin és Bennett tárgyalásainak részleteit

Orosz-ukrán háború, 2023.02.06

A Kreml nem hozza nyilvánosságra a legfelső szintű orosz-izraeli tárgyalások részleteit, ily módon sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szavait, amelyek szerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy nem öleti meg Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfőt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Peszkov elmondta, hogy Putyin és Bennett nagyon intenzív párbeszédet folytatott, amikor az izraeli politikus hazájának miniszterelnöke volt, gyakori volt közöttük a személyes kommunikáció és gyakoriak a telefonbeszélgetések is" - mutatott rá a Kreml szóvivője.

"Valóban, a kétoldalú kapcsolatok mellett Ukrajna és a különleges hadművelet témája is napirenden szerepelt. Több órát töltöttek ennek a témának a megvitatásával. De tudják, hogy nem vagyunk hívei annak, hogy az államfők közötti tárgyalások részleteit nyilvánosságra hozzuk. Ezt most sem akarjuk megtenni. Ezért nem fogom sem cáfolni, sem megerősíteni Bennett úr kijelentését" - fogalmazott Peszkov.

Bennett, aki 2022 elején közvetítőként működött közre Moszkva és Kijev között, a miniszterelnöki posztjáról való távozása óta a hétvégén először adott interjút az izraeli 12. tévécsatornának. A volt kormányfő egyebek között azt állította, hogy Putyin az ukrajnai háború kezdetekor arról biztosította őt, hogy Zelenszkijt nem fenyegeti fizikai megsemmisítés.

Bennett az interjúban azt is elmondta, hogy ezt telefonon közölte az ukrán elnökkel, aki beszélgetésüket követően visszatért a bunkerjából az irodájába, ahol felvett egy videót, amelyen elmondta, hogy nem fél semmitől. Az ex-miniszterelnök szerint a Putyinnal való beszélgetést erről a témáról maga Zelenszkij kezdeményezte, aki akkoriban nagyon féltette az életét.

Bennett azt is megosztotta az izraeli tévéműsor nézőivel, hogy az Oroszország és Ukrajna képviselői között 2022 tavaszán folytatott tárgyalások, amelyekben ő volt a közvetítő, a nyugati országok kezdeményezésére szakadtak meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!