Ukrajnai háború - Az olasz kormány havi kilencszáz euróval segíti a menekült ukrán családokat

Külföld, 2022.03.29

Egy évig tartó ideiglenes menekült-státuszban részesítik a háború miatt Ukrajnából érkezőket a kedden aláírt római kormányrendelet szerint. Matteo Salvini különbségtételt szorgalmazott menekültek és illegális bevándorlók között.

Mario Draghi miniszterelnök írta alá a törvényerejű rendeletet, amely átmeneti védelmet és segítséget biztosít mindazok számára, akik a háború február 24-i kirobbanása óta Ukrajnából érkeztek Olaszországba.

A menekült-státusz egy évig érvényes, de további kétszer, hat-hat hónapra meghosszabbítható.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ukrajnai menekültek egyéves tartózkodási engedélyt kapnak, amellyel bekerülnek az országos közegészségügyi ellátási rendszerbe, beléphetnek a munkaerőpiacra, valamint lehetőséget kapnak az oktatási intézményekbe történő beiratkozásra. A menekült-státusz előnyt jelent a családegyesítésben is.

A római kormány anyagi támogatást is biztosít: a befogadásban résztvevő olaszok naponta harminc eurót kapnak minden egyes ukrán állampolgár után az ellátási költségek fedezésére. A saját erőből lakást bérlő ukránok havonta hatszáz eurót kérelmezhetnek, családonként legfeljebb kilencszáz eurót. A forrásokat egyelőre a következő három hónapra biztosítják.

A belügyminisztérium adatai szerint több mint 75 ezer ukrajnai menekült érkezett, köztük több mint 38 ezer nő és több mint 29 ezer gyerek.

Matteo Salvini, a kormánypárti Liga jobboldali párt vezetője a parlamentben hangoztatta, hogy "az olaszok ajtaja, otthona és szíve nyitva áll a háború elől menekülő gyermekes családok előtt, de zéró toleranciát kell alkalmazni azokkal szemben, akik hamis menekülteken akarnak meggazdagodni". A volt belügyminiszter Salvini az illegális bevándorlókat szállító emberkereskedőkre utalt. Az északkeleti határtartomány, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, Massimiliano Fedriga, aki szintén a Liga politikusa, egy rádióinterjúban kijelentette: az ukrajnai háborúval elérkezett az ideje, hogy Európa pontot tegyen az eddigi "felszínes" politikájára, és fellépjen a migrációval szemben, "melyet nem szabad összekeverni a háború elől menekülőkkel".

Fedriga elsősorban a balkáni migrációs útvonalról beszélt, azt hangoztatva, hogy hatósági információk szerint a Bosznia-Hercegovinában működő migránstáborok a szervezett bűnözés és az emberkereskedők központjainak számítanak.

A Liga politikusainak szavaira Emma Bonino, az Europa+ nevű parlamenti párt vezetője úgy reagált, hogy minden menekültet diszkrimináció nélkül be kell fogadni, különbségtétel nélkül, függetlenül attól, hogy Ukrajnából, Afrikából vagy esetleg a Balkánon keresztül érkeznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!