Ukrajnai háború - Harmincmillió forintnyi gyorssegélyt küldött a Vatikán a menekültek ellátására

Külföld, 2022.04.07

Harmincmillió forintnyi gyorssegélyt küldött a Vatikán a Katolikus Karitásznak az ukrajnai háború elől menekülők ellátására - közölte Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára csütörtökön az MTI-vel.

Tóth Tamás elmondta: 75 ezer dollár közvetlenül a Szentszéktől, 11 ezer euro pedig Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusának közvetítésével érkezett, aki márciusban Ferenc pápa követeként látogatott Magyarországra, hogy tájékozódjon a menekültek helyzetéről.

A pénzt a katolikus egyház segélyszervezete, a Katolikus Karitász a menekültek határmenti és határon túli ellátásához, szállításához szükséges eszközökre fordítja, a többi között tűzálló raktársátrakat, tábori ágyakat és aggregátorokat vásárol belőle.

Az MKPK titkára kitért arra: a Magyarországra érkező menekültek száma jelenleg csökken, de a háború végét Kárpátalján váró belső menekültek száma továbbra is nagyon magas. Ezért jelenleg a Kárpátalján élők, illetve az ottani segélyszervezetek támogatása a legfontosabb feladat.

A magyar karitász folyamatosan együttműködik a nemzetközi katolikus segélyszervezet ukrajnai csoportjaival és különösen szoros kapcsolatot ápol a munkácsi egyházmegyei karitásszal - mondta.

A magyar karitász az elmúlt hetekben több mint 110 millió forint értékű anyagi és tárgyi támogatást juttatott el Kárpátaljára. Naponta két teherautónyi alapvető élelmiszert visznek a határ túloldalára, hogy az ottani szegénykonyhákat működtetni tudják. Emellett négy mikrobuszt is kapott Magyarországról a munkácsi egyházmegyei karitász az élelmiszerek szállítására - ismertette.

Tóth Tamás szólt arról is: a Katolikus Karitász által működtetett barabási segítségponton március végéig több mint 10 ezer ember fordult meg.

Jelenleg a korábbinál kevesebb, naponta 50-90 ember érkezik. Az ő ellátásukat továbbra is végzik a szervezet munkatársai és önkéntesei. A karitász segít a menekültek utazásának, szállásának megszervezésében, úti csomagot, tisztálkodási szereket és ha kell, orvosi ellátást is biztosít a Barabásra érkezőknek.

Budapesten a karitász Keleti pályaudvari segítőpontján március 2. és 20. között 55 ezer embert fogadtak, jelenleg a katolikus segélyszervezet is a BOK csarnokban teljesít szolgálatot, elsősorban az élelmezésben vesznek részt.

A Magyarországon maradó menekültek közül ezer embert szállásoltak el a katolikus egyház infrastruktúráján keresztül: plébániákon, magánszálásokon, katolikus iskolák kollégiumaiban. A katolikus iskolákban pedig elkezdődött a menekült gyerekek beiskolázása is - tette hozzá.

Tóth Tamás megjegyezte: a menekültek körében végzett munka mellett a karitász többi, a magyarországi szegényeket segítő programja sem szünetel. Példaként említette az Öngondoskodó családok - zöldellő kertek programot, melynek keretében a tavaszi időszakban 3600 család kap vetőmagot 14 millió forint értékben.

A Katolikus Karitász menekülteket segítő munkáját a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni, illetve a www.karitasz.hu oldalon online is lehet adományozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!