Ukrajnai háború - Megérkeztek Romániába az első francia katonák

Külföld, 2022.03.01

Megérkeztek Romániába az első francia katonák a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu támaszpontra, ahol már több mint ezer amerikai katona állomásozik - közölte kedden a román média.

A bukaresti védelmi minisztérium (MAPN) közösségi oldalán közzétett fotókon az látszik, hogy a francia előőrs Antonov típusú szállító repülőgéppel érkezett, amelynek az oldalára sárga-kék csíkot (ukrán nemzeti színek) festettek - a román hírtelevíziók értelmezése szerint az Ukrajnával való szolidaritás jeleként.

A MAPN szerint a francia katonák a NATO Reagáló Erőihez tartoznak, a következő napokban pedig további francia csapatok és felszerelések érkeznek Romániába.

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelentette be, hogy előrehozzák a korábban beígért csapaterősítés Romániába érkezésének időpontját. A francia vezérkari főnök másnap közölte, hogy mintegy ötszáz francia katonát vezényelnek át Romániába. Román hírforrások szerint az országba telepítendő francia vezetésű állandó NATO-harccsoportba Belgium háromszáz katonát küld.

A NATO az Ukrajnát ért orosz támadást követően pénteken aktiválta a Reagáló Erőket (a NATO többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét). Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a szövetség pénteki rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatóján elmondta: több ezer katonáról van szó, akiket a NATO most először vet be a kollektív védelem alapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!