Ukrajnai háború - Robbanás történt egy krími katonai repülőtéren az orosz védelmi tárca szerint

Külföld, 2022.08.09

Robbanássorozat történt egy repülőgép-lőszert tároló raktárban a krími Novofjodorovka melletti reptéren - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a félsziget nyugati partvidékén fekvő szaki repteret nem érte tűzhatás, a balesetben senki sem sérült meg, a repülőgépekben sem esett kár. Alekszej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím vezetője azt közölte, hogy a rendkívüli helyzetek minisztériuma ura a helyzetnek, a kiütött tűz körül öt kilométeres sávban mentőcsapatok biztosítják a helyszínt, hogy elkerüljék a sérüléseket a polgári lakosság körében.

A védelmi minisztérium szerint a robbanások helyi idő szerint 15 óra 20 perckor kezdődtek. A detonációk okának megállapítására vizsgálat indult.

Akszjonov cáfolta azt az értesülést, hogy Szakiban általános evakuálást rendeltek volna el. Bejelentette ugyanakkor, hogy a katonai objektum környékéről valóban telepítettek ki embereket. Oleg Korjukov, a Krím vezetőjének tanácsadója Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy mintegy 30 embert evakuáltak és hamis hírnek minősítette azt a közösségi médiában terjedő hírt, miszerint a félszigeten rendkívüli állapotot vezettek be.

Alekszandra Kiszeljova helyi lakos az RT orosz hírcsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy 13 erős és számos kisebb robbanást hallott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!