TV műsor

Ukrán elnökválasztás - Választási bizottság: már biztos, hogy lesz második forduló

Külföld, 2019.04.01

A szavazatok több mint hatvan százalékának feldolgozása után biztossá vált, hogy egyik jelölt sem szerezte meg a voksok több mint felét az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi első fordulójában, így biztosan második fordulót kell tartani - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jevhen Radcsenko, a Központi Választási Bizottság (CVK) helyettes vezetője.

Tetjana Szlipacsuk, a CVK elnöke hozzáfűzte, hogy a bizottság a lehető legrövidebb időn belül kihirdeti az első forduló hivatalos végeredményét, és kiírja a második fordulót április 21-re.

Radcsenko elmondta még, hogy a második fordulóra új területi, illetve helyi választási bizottságokat kell alakítani. A második fordulóba bejutott két jelöltnek joga van egyenlő arányú képviseletre valamennyi testületben - hangsúlyozta.

A szavazatok több mint 70 százalékának összeszámlálása után továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista vezet 30,45 százalékos eredménnyel, a második helyen Petro Porosenko jelenlegi államfő áll 16,19 százalékkal. Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje a részeredmény szerint a szavazatok 13,15 százalékát szerezte meg.

A Donyec-medencei hadműveleti övezetben összesen 79 szavazókört hoztak létre, ahol a fegyveres erőknek a térségben szolgáló tagjai adhatták le a voksukat. Ezek közül 60 részeredményeit tette közzé a CVK honlapján, amelyekből az látszik, hogy a többségükben Zelenszkijre többen szavaztak, mint Porosenkóra - írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál által közölt térképen az látható, hogy az eddigi részeredmények alapján regionális bontásban Porosenko három szomszédos nyugat-ukrajnai megyében áll az első helyen: Ivano-Frankivszkban, Lvivben és Ternopilban. Az elsőben Zelenszkij csak harmadik Timosenko mögött, míg a másik kettőben mindössze negyedik, Anatolij Hricenko volt védelmi miniszter is megelőzi őt. A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében az Moszkva-barát Jurij Bojkóra szavaztak a legtöbben, Zelenszkij pedig a második helyen végzett. Az összes többi megyében viszont, beleértve Kárpátalját, Zelenszkij szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Megfigyelők Zelenszkij győzelmét elsősorban azzal magyarázzák, hogy az ukrán társadalom a végletekig kiábrándult a politikai elitből. Másfelől viszont hatékonynak bizonyult újszerű kampánya is, amelyben nem a hagyományos televíziós, óriásplakátos információhordozókra építettek elsősorban, hanem az internetre, jól kihasználva a közösségi és megosztó portálok nyújtotta lehetőségeket. Weboldalának látogatottsága például meghaladta a 2,3 milliót, amivel nagyjából elérték azt a szintet, amelyet Barack Obama amerikai elnök a 2008-as elnökválasztási kampányakor arányosan elért.

Olekszandr Donyij politikai elemző azzal magyarázta Porosenko bejutását a második fordulóba, hogy a várakozások ellenére az államfő presztízsének mégsem ártott annyira az állami hadiipari vállalatnál kipattant korrupciós botrány. Másfelől bevált az a választási retorika, amellyel maga mellé tudta állítani a hazafias érzelmű választókat. Sokakkal sikerült elhitetnie, hogy csak ő képes megvédeni Ukrajna érdekeit, így mindenki, aki ellene van, orosz érdekeket képvisel. "Azzal a tézissel, hogy aki Porosenko ellen van, az Putyin mellett áll, sikerült csapást mérnie Julija Timosenko választói táborára" - konstatálta a szakértő.

Zelenszkijt egy "másik világból" jött tisztességes emberként jellemezte Arszen Avakov belügyminiszter. Szerinte a humorista győzelmének egyik fő oka, hogy az orosz ajkú hazafiak benne látták meg jelöltjüket. Avakov úgy véli, hogy Zelenszkij valóban megoldásokat akar találni az ország problémáira, ugyanakkor sok kérdésben felkészületlen, ezért hajlandó lesz bizonyos hatásköröket másokra bízni. A kérdés az, hogy ezekre a feladatokra megfelelő embereket talál-e - tette hozzá.

Zelenszkij stábja abban bízik, hogy a showman a második fordulóban jelentősen megelőzheti Porosenkót. Dmitro Razumkov, Zelenszkij kampányszóvivője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy reményeik szerint sok választó fog átszavazni rájuk azok közül, akik a kiesett jelöltekre szavaztak. Szerinte ha hinni lehet az első forduló előtt végzett felméréseknek, akkor Zelenszkij a második fordulóban akár kétszer annyi szavazatot is szerezhet, mint Porosenko. Hozzátette, hogy látni kell majd az első forduló utáni közvélemény-kutatási eredményeket.

Úgy vélte, hogy a második fordulóban magasabb lesz a részvétel, mint az első fordulóban, amelyben 63,5 százalékos volt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!