TV műsor

Ukrán elnökválasztás - Visszalépésre próbálták rávenni a Julija Timosenkóval azonos családnevű jelöltet

Külföld, 2019.03.08

Megvesztegetéssel megpróbálták rávenni Kijevben a Julija Timosenko Haza-párti vezetővel azonos családnevű jelöltet, hogy lépjen vissza a március végi ukrán elnökválasztáson való indulástól.

Az ukrán ügyészség által meggyanúsított két férfit - Tarasz Kosztancsukot és Olekszandr Iscsenkót - az illetékes kijevi bíróság csütörtökön, illetve pénteken előzetes letartóztatásba helyezte, s az óvadékot mindkettőjük esetében 4 millió hrivnyában, azaz mintegy 42,5 millió forintban állapította meg.

Jurij Lucenko főügyész csütörtökön közölte: a hatóságok két férfit vettek őrizetbe, akik ötmillió hrivnyát, azaz körülbelül 53 millió forintot akartak adni Jurij Timosenkónak, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Az esetet néhány nappal megkörnyékezése után maga az elnökjelölt jelentette a hatóságoknak.

A gyanúsított Kosztancsuk ugyanakkor tagadta az ellene felhozott vádat. Története szerint Jurij Timosenko kért tőle pénzt, azt állítva, hogy valakik egy bírósági ügyben óvadékot tettek le helyette, és most megfenyegették, hogy ha sürgősen nem fizeti vissza ezt az összeget, akkor megölik. Kosztancsuk szavai szerint az egész megvesztegetési ügy az elnöki adminisztráció utasítására, a főügyész által végrehajtott provokáció.

Konsztancsuk a cenzor.NET szerint az Ukrajna Védői nevű párt vezetője, korábban harcolt ukrán oldalon a Donyec-medencei konfliktusban. Ő maga is próbált jelöltként elindulni az elnökválasztáson, de a Központi Választási Bizottság elutasította, mert programjában szerepelt a halálbüntetés visszaállítása, ami Ukrajnában alkotmányellenes.

Jurij Timosenko jelenleg parlamenti képviselő, aki 2014-ben a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front jelöltjeként került a törvényhozásba. Idén januárban viszont fegyelmi okok miatt kizárták őt a frakcióból.

Julija Timosenko volt miniszterelnök, a Haza párt elnökjelöltje Jurij Timosenkót "technikai jelöltnek" nevezte, azaz olyanak, aki mögött nincs komoly támogatottság, indulásának egyetlen célja, hogy azonos családnevű ellenfelétől szavazatokat vigyen el.

A Központi Választási Bizottság pénteki közlése szerint a visszalépéseket követően jelenleg 39 jelölt van még versenyben. Február 8-án, amikor a testület hivatalosan lezárta a jelöltek regisztrálását a március 31-i elnökválasztásra, rekordszámú, 44 jelölt volt a listán.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!