Uniós biztos: az Európai Bizottság azt szeretné, hogy márciustól működjön az Európai Ügyészség

Külföld, 2020.12.02

Az Európai Bizottság szeretné, ha március elsején megkezdhetné munkáját a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző Európai Ügyészség - jelentette ki Didier Reynders  igazságügyi biztos szerdán, az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek brüsszeli tanácskozása után.

Reynders közölte, az Európai Bizottság az Igazságügyi Tanács ülésén felszólította a tagállamokat, hogy mihamarabb nevezzék meg ügyészhelyetteseiket, hogy az ügyészség az év végi határidő helyett legalább március elején megkezdhesse működését.

Elmondta, néhány tagállam már kinevezte ügyészhelyetteseit, akik január 15-én kezdik meg az ügyészség eljárásainak tesztelését jelentő munkájukat.

"Felszólítom az összes többi tagállamot, amelyek részt kívánnak venni az ügyészség működésében, gyorsítsák fel a kinevezéseket. Nem engedhetjük meg magunknak a további késlekedést" - fogalmazott.

Az európai ügyészség munkájának fontosságát hangsúlyozva Reynders hozzátette: a működés megkezdése az Európai Unió következő többéves költségvetésének és a hozzá kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapnak a védelme szempontjából is rendkívül fontos.

Christine Lambrecht, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország igazságügyi minisztere, aki Berlinből kapcsolódott a sajtótájékoztatóhoz, a tanácsülés fő témájával, a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben azt mondta: a gyűlöletbeszéd elleni fellépés fontos eleme a szélsőségesség és az intolerancia felszámolásának.

Elmondta, a szakminiszterek az online terjedő gyűlöletbeszéddel összefüggésben egyetértettek abban, hogy az internetes platformok önkéntes erőfeszítései nem elegendőek az illegális és veszélyt jelentő tartalmak terjedésének hatékony megakadályozására. Általános és kötelező érvényű közös szabályokra van szükség. Ha a követelmények nem teljesülnek, szankciókat kell alkalmazni. Az önkéntes elkötelezettség nem elegendő a halálos fenyegetések és a terrorista propaganda kezelésére - mondta.

"A terrorizmus elleni harc az emberiség iránti gyűlölet és megvetés elleni küzdelmet is jelenti" - fogalmazott.

Azokkal szemben, akik az interneten vagy a való életben erőszakra buzdítanak, az eddiginél határozottabb eljárást kell indítani Európa-szerte. Itt az ideje, hogy az emberek hatékony védelmet kapjanak a gyűlölet mindenfajta megnyilvánulásával szemben - tette hozzá a német igazságügyi miniszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!