Uniós különmegbízott: Szerbiának és Koszóvónak együtt kell működnie a gazdaság terén is

Külföld, 2020.07.16

Szerbiának és Koszóvónak fokozottan együtt kell működnie gazdasági téren is, hogy teljesen kibontakoztathassák azokat a lehetőségeket, amelyek állampolgáraik jólétét szolgálják - jelentette ki Miroslav Lajcák, a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott az Aleksandar Vucic szerb elnök és Abdullah Hoti koszovói kormányfő közötti csütörtöki megbeszélést követő sajtótájékoztatón Brüsszelben.

Lajcák szerint a koszovói háború alatt eltűnt emberek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyéről is tárgyaltak. Hozzátette: ez a téma szimbolikus értékkel bír a rendezési folyamatban, de fontos személyes jelentősége is van azon családokra nézve, amelyek már évtizedek óta bizonytalanságban élnek.

"A feleknek együtt kell működniük a Nemzetközi Vöröskereszttel, hogy a még nyitott ügyeket végre lezárják" - hangsúlyozta.

Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikáért felelős főképviselője a találkozó elején elmondta, hogy konstruktív párbeszédre számít. Kifejezte abbéli reményét, hogy a megbeszélés hozzájárul a szerb-koszovói kapcsolatok "átfogó normalizálódásához." Üdvözölte, hogy a tárgyalások az EU égisze alatt zajlanak. "Arra bíztatom a feleket, hogy a megegyezés és a gyakorlatiasság szellemében tárgyaljanak, állampolgáraik jövőjét szem előtt tartva" - hangsúlyozta.

A két fél a tárgyalások második fordulójában megegyezett arról, hogy a soron következő személyes találkozójuk szeptemberben ismét Brüsszelben lesz.

Szerbia mindmáig nem ismerte el egykori tartományát, Koszovót önálló államként, és ezt az álláspontját néhány uniós tagország is támogatja. A két ország közötti megbeszélések 2013-ban kezdődtek el, de 2018 novemberében megszakadtak, miután Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!