Unitárius püspök: a járvány lehetőséget adott arra, hogy a lényegre összpontosítsunk

Külföld, 2021.01.13

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök szerint a járvány elgondolkodásra is késztette az embereket, és lehetőséget adott arra, hogy a földi lét felszínességét levetkőzve a lényegre összpontosítsanak.

A püspök írásban elküldött üzenetét a tordai unitárius templomban olvasták fel szerdán, a valásszabadság napján. Az unitárius egyház saját születésnapjának is tekinti január 13-át, amikor 1568-ban a tordai országgyűlés a világon elsőként iktatta törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot.

Az évfordulón tartott istentiszteleten a püspök arra emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt határidőnaplókba beírt események egy része a koronavírus járvány miatt elmaradt. Tanulságként fogalmazta meg: "életünk egyetlen napját se tekintsük magától értetődőnek, adottnak, olyannak, ami alanyi jogon jár nekünk. (.) Ezek istennek az ajándékai, amelyekért naponta hálát kell adnunk".

Úgy vélte: az elmúlt év nem volt jó, de igaz volt, összhangban volt a jézusi tanítással, és aki akarta, annak felemelő és megtisztító is lehetett.

"Lehetőséget kaptunk arra, hogy levetkőzve földi létünk felszínességét, a lényegre összpontosítsunk. Lássuk be: szükségünk volt egy ilyen leckére, amely remélhetőleg visszavezet egy hitelesebb élethez" - állapította meg ünnepi üzenetében a püspök.

Amint a világhálón is közvetített istentiszteleten elhangzott, az unitárius egyház az erdélyi iskoláit állította az idei vallásszabadság napja középpontjába. A délelőtti tordai megemlékezésen a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész aligazgatója prédikált, és az iskola diákjai énekeltek és szavaltak, a délutáni kolozsvári rendezvényen a Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumra irányul a figyelem.

Solymosi Zsolt lelkész, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója prédikációjában megjegyezte: a vallásszabadság 453 éve kihirdetett törvénye, nemcsak a maga korát, de sokszor úgy látszik, hogy a mostani kort is megelőzte. A közösségi portálok gyűlölködő hozzászólásait említve idézte fel a jézusi tanítást: "amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek". Hozzátette: ez az az aranyszabály, amelynek megfelelője a nem keresztény vallásokban is megtalálható.

A tordai ünnepség keretében megkoszorúzták a vallásszabadság három éve felavatott emlékművét. A délutáni kolozsvári ünnepség a vallásszabadság törvénybe iktatását kezdeményező Dávid Ferenc szobrának a megkoszorúzásával zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!