Vb-2018 - Horvát kormányfő szerint a siker nem csak a horvátoknak szól

Vb-2018, 2018.07.12

A horvát labdarúgó-válogatott világbajnoki sikere nem csak a horvátoknak szólt határon innen és túl, hanem olyan országoknak is, amelyek Horvátországban valamilyen módon magukat látják - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön az N1 hírcsatornának adott interjújában.

Kiemelte: számos közép-európai és délkelet-európai, valamint szomszédos ország azonosult a horvát győzelemmel az oroszországi vb szerdai elődöntője után, ahol hosszabbításban a válogatott 2-1-re legyőzte Anglia csapatát.

"Jó érzés töltött el, amikor az elmúlt tíz napban a különböző politikai fórumokon ezen országok vezetői kifejezték támogatásukat és azt szerették volna, hogy Horvátország bejusson a döntőbe" - fogalmazott a kormányfő.

A franciák elleni vasárnapi fináléval kapcsolatban elmondta: egy gól különbségnyi sikerrel is megelégszik. Úgy vélte, történelmi lehetőség előtt állnak, hogy elégtételt vegyenek a franciákon. Az 1998-as vb-n az elődöntőben a horvát válogatott éppen a házigazda franciáktól kapott ki 2-1-re, ezért csak a harmadik helyért játszhatott.

"A mostani győzelem vitathatatlanul a játékosok érdeme, nekünk pedig boldognak kell lennünk, hogy részesei lehetünk ennek a csodának" - magyarázta Plenkovic. "Felejthetetlen pillanatok ezek, amelynek minden másodpercét ki kell élvezni" - tette hozzá.

A kormányfő arról is beszélt, hogy tervezik egy nemzeti stadion építését, de mindenekelőtt méltó ünnepséget szeretnének rendezni a hazatérő válogatottnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!