Végleges: a baloldali Önrendelkezés nyerte meg a koszovói választást

Külföld, 2021.03.04

A baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a február 14-i előrehozott parlamenti választásokat Koszovóban - közölte a választási bizottság a végleges adatokat csütörtökön.

A választási bizottság adatai szerint az Önrendelkezésre a választópolgárok 49,95 százaléka adta voksát, ami 58 helyre elegendő a 120 tagú törvényhozásban.

A második helyen a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a szavazatok 16,9 százalékával, ami 19 mandátumra elegendő, a harmadik pedig az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 12,64 százalékkal (15 mandátum). Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,07 százalékot szereztek, ami nyolc képviselői helyet jelent nekik. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.

A nemzeti kisebbségeknek húsz garantált hely jut a parlamentben, tíz a szerb kisebbségnek, tíz pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek mindegyikét a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerezte meg.

A végleges eredmények közlését követően a pártoknak 24 órájuk van arra, hogy panaszt tegyenek az esetleges rendellenességek miatt a választási bizottságnál, de akár bírósághoz is fordulhatnak.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor alakulhat meg a koszovói parlament, de az alkotmány szerint a választások végleges eredményeit követő harminc napon belül ennek meg kell történnie.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!