Végső búcsút vettek Bőjtös László tiszteletbeli főkonzultól

Külföld, 2021.03.06

Végső búcsút vettek Bőjtös Lászlótól, Magyarország tiszteletbeli clevelandi főkonzuljától szombaton az Első Magyar Református Egyházközség templomában Clevelandben.

Az istentiszteleten beszédet mondott Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete is, aki tolmácsolta a magyar kormány, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár részvétét a gyászoló család felé.

"Bőjtös László valóban egy építő ember volt. Építette a magyar demokráciát, szabadságszeretet, Magyarország jó hírnevét 1956-ig és 1956-ban hazájában, majd azt követően új hazájában." -fogalmazott Takács Szabolcs. A nagykövet kiemelte: Bőjtös László Amerikában is fáradhatatlanul kereste azokat a kötődéseket, amelyek őt a magyar nemzethez, a magyar szellemhez fűzik. "Munkássága igazán hiteles, valóban kiemelkedő és meghatározó példája az önzetlen és tevékeny hazaszeretetnek." - tette hozzá.

Bőjtös László 1931. március 2-án született a magyarországi Vadosfán. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. 1956. október 23-án jelen volt a műegyetemisták által szervezett tüntetésen, de a fegyveres harcokban és a forradalom szervezésében nem vett részt. A forradalom leverése után feleségével az egyesült államokbeli Cleveland-be menekültek.

Amerikában építészmérnökként dolgozott és tevékenyen részt vett az amerikai magyar közösség életében, több alkalommal is elnöke volt az Amerikai Magyar Szövetségnek és 1991-es megalapítása óta megbecsült tagja volt a Magyar Amerikai Koalíciónak. 1993-ban tiszteletbeli konzullá, majd 1997-ben tiszteletbeli főkonzullá nevezték ki. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Bőjtös László 2021. február 23-án, 89 éves korában hunyt el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!