Venezuelai válság - Kreml: Moszkva kész tanulmányozni Guaidó javaslatait

Külföld, 2019.02.01

Amint eljutnak hozzá, Moszkva kész lesz tanulmányozni a magát Venezuela ideiglenes elnökévé kinyilvánító Juan Guaidó javaslatait, de nem őt tekinti államfőnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Guaidó a Reuters hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy a venezuelai kormányváltás és stabilitás az ország két legjelentősebb külföldi hitelezője, Oroszország és Kína számára is kedvező lenne. Közölte, hogy mind Moszkvának, mind Pekingnek üzenetet küldött, és az általa vezetett kormány jótáll az országgal szembeni követelésekért. Azt állította, hogy ezzel szemben Maduro "nem védi senki befektetéseit, és nem jó üzlet Moszkva és Peking számára sem".

Reagálásában Peszkov hangsúlyozta, hogy Moszkva a továbbra is Madurót, nem pedig Guaidót tekinti partnerének és Venezuela törvényes államfőjének. Utóbbi politikusra továbbra is a parlament elnökeként tekint. Hozzátette ugyanakkor, hogy Oroszország a Venezuelával való együttműködés folytatására számít, függetlenül a politikai helyzet alakulásától.

Peszkov szerint az ott történő politikai események Venezuela belügyének számítanak. Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy az országot elszigeteljék a külső befolyástól.

Az orosz elnöki szóvivő azt mondta, nincs tudomása arról, hogy Venezuela aranykészletei egy részét Oroszországnak akarná eladni. Megjegyezte, hogy az ezzel kapcsolatos döntés mindenképp Caracas szuverén joga. Elvetetette azt a feltételezet, amely szerint a hivatalos Moszkva közvetítői szerepet játszhat a venezuelai nemesfém-eladásban.

Elvira Nabiullina, az orosz központi bank elnöke csütörtökön kijelentette: nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy Venezuela Oroszországban tárolja aranykészletét.

Korábban egy Reutersnek névtelenül nyilatkozó, magas rangú amerikai illetékes arra szólította fel Oroszországot és más államokat, hogy ne vásároljanak a Maduro-rendszertől olajat vagy aranyat. Az illetékes szerint Venezuelában az utolsó pillanatban végrehajtott államivagyon-kimentési kísérletek figyelhetők meg. Január 29-én az ellenzéki többségű venezuelai parlament a Twitteren azt közölte, hogy Caracasból 20 tonna aranyat szándékoznak Moszkvába szállítani.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!