Venezuelai válság - Moszkva közvetítést ajánlott fel a szemben álló felek között

Külföld, 2019.01.25

Közvetítést ajánlott fel a venezuelai kormány és ellenzék között az orosz külügyminisztérium - közölte a RIA Novosztyi hírügynökséggel pénteken Alekszandr Scsetyinyin, a moszkvai diplomáciai tárca latin-amerikai osztályának vezetője.

"Bejelentettük, hogy igény esetén készek vagyunk erre az erőfeszítésre, nincs ezzel problémánk" - nyilatkozott az ajánlatról az orosz diplomata.

Utalt arra, hogy az észak-afrikai körúton tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már csütörtökön jelezte, Moszkva kész együttműködni minden olyan politikai erővel és nemzetközi tényezővel, amely felelősségteljes hozzáállásról tesz tanúbizonyságot, és kész latba vetni tekintélyét a párbeszéd elindítása érdekében.

Az orosz biztonsági tanács pénteken megerősítette, Moszkva megengedhetetlennek tartja a venezuelai belügyekbe való külföldi katonai beavatkozást. Az elnök és a kormányfő mellett a kulcsminisztériumok, biztonsági szolgálatok, valamint a parlament vezetőiből álló testület üléséről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tájékoztatta a sajtót.

Peszkov kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Nicolás Maduro venezuelai elnök csütörtöki telefonbeszélgetése alkalmából nem esett szó Venezuelának nyújtandó orosz pénzügyi és katonai segítségnyújtásról. A Kreml közleménye szerint az orosz vezető támogatásáról biztosította Venezuela "törvényes hatóságait" a "kívülről kiprovokált belpolitikai válság körülményei között".

Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Oroszország a belpolitikai válság ellenére is folytatja a haditechnikai együttműködést Venezuelával. Ez egyebek között a már leszállított Szu-30MK2V típusú vadászgépek és helikopterek szervizelésére, valamint páncélosok további szállítására és karbantartására vonatkozik.

Boriszov kifejezte reményét, hogy semmi sem zavarja meg az orosz-venezuelai kormányközi bizottság márciusi ülését.

Az orosz fegyverexportot felügyelő Roszoboronekszport állami vállalat közölte, hogy határidőre teljesíti a venezuelai Kalasnyikov-gyár megépítésével kapcsolatban vállalt szerződéses kötelezettségét. Az évi 25 ezer AK-103-as gépkarabély és 50 millió lőszer kibocsátására alkalmas összeszerelő üzemben a tervek szerint idén kell megindulnia a termelésnek.

Vlagyimir Zajemszkij caracasi orosz nagykövet a Kommerszant című gazdasági naplapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy nincs ok aggodalomra a Venezuelában eszközölt orosz beruházások miatt. A misszióvezető a szénhidrogénipart, a haditechnikai együttműködést és az agrárszférát nevezte meg az együttműködés legtávlatosabb területeiként.

Szakértői vélemények és sajtóforrások szerint Oroszország az elmúlt két évtizedben 17 milliárd dollárt fektetett be Venezuelában. A kínai beruházások értéke ennek - Moszkvában elhangzott becslések szerint - a háromszorosa-négyszerese lehet.

Moszkva és Peking a venezuelai konfliktusban a Maduro-kormány mellett foglalt állást
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!