Visszaélés címén őrizetbe vették Tomszk polgáresterét

Külföld, 2020.11.13

Hivatali hatáskörének túllépése címén őrizetbe vették Ivan Kljajnt, a szibériai Tomszk város polgármesterét - közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A politikust az Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei a város vezetőségének üléséről bilincsben vezették el. A tomszki sajtó szerint a polgármestert városrendezési és telekspekulációkkal gyanúsították meg a Tomszkoje Pivo sörgyár javára, amelynek ő a főrészvényese.

A 61 éves Kljajn 2013-ban került a város élére a sörgyár vezérigazgatói székéből. Elítéltetése esetén hét évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Ő a 600 ezres orosz város harmadik polgármestere, aki bilincsben végezte. A 2006-ban letartóztatott Alekszandr Makarovot 12 évre ítélték törvénysértő vállalkozásokban való részvétel, hatalommal való visszaélés, kábítószerbirtoklás, zsarolás és csalásban való visszaélés címén. A 2014-ben, már volt városi elöljáróként felelősségre vont Nyikolaj Nyikolajcsukot négy és fél évre ítélték visszaélés és építőipari machinációk miatt.

Augusztusban, a szeptemberi helyi választásokat megelőzően Alekszej Navalnij ellenzéki politikus Tomszkban tényfeltáró videót forgatott a helyi korrupcióról. Navalnij a szibériai városból Moszkvába tartó repülőgépen rosszul lett. Több nyugati kormány szerint a politikust, akit Berlinbe szállítottak gyógykezelésre, "novicsok" típusú harci idegméreggel próbálták megölni. Moszkva szerint a közvetlenül a rosszullétét követően Omszkban kezelt Navalnij szervezetében nem találtak mérget az orosz szakértők, a szert ezért a német fővárosba tartó repülőgépen vagy Németországban adhatták be neki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!