Visszavont néhány kifogásolt intézkedést a román kormány a tüntetéseket kiváltó igazságügyi rendeletéből

Külföld, 2019.03.05

Visszavonta néhány kifogásolt intézkedését kedden a román kormány abból az igazságügyi törvényeket módosító, két hete hozott sürgősségi rendeletéből, amely tiltakozáshullámot indított el a bírák és ügyészek között, s újabb ellenzéki tüntetések váltott ki.

A 7-es számú sürgősségi rendeletét módosító, újabb sürgősségi rendeletében a kormány visszavonta azt az előírást, amely megtiltotta, hogy ideiglenes ügyvivők vezessék azokat a vádhatóságokat, amelyek élére az államfő hivatott vezetőt kinevezni az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Azt az előírást is visszavonták, amely szerint immár bírák is pályázhatnak az ügyészségi vezetői posztokra.

A kormány ezúttal kikérte a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját, de most sem vette figyelembe a szakmai testület elutasító véleményezését.

Romániában múlt héten az ország bíróságainak mintegy felére kiterjedő tiltakozási hullám kezdődött a bírák és ügyészek között, akik - nem lévén joguk sztrájkolni - a perek elnapolásával, az eljárások felfüggesztésével és karszalagok viselésével követelték a 7-es számú sürgősségi kormányrendelet visszavonását.

A kormány által kedden hatálytalanított intézkedések mellett a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) létrehozását is kifogásolták, és azt, hogy a kormányrendelet kivonja a speciális vádhatóságot a legfőbb ügyész
hatásköre alól. Ezekre a kifogásokra nem adott választ a kedden elfogadott újabb rendelet.

A bírák és ügyészek ugyanakkor szót emeltek az ellen, hogy a karrierjüket és munkájukat közvetlenül befolyásoló intézkedéseket megkérdezésük nélkül, titokban készítette elő és fogadta el a kormány. A tiltakozáshullám hatására Viorica Dancila miniszterelnök múlt héten konzultációt kezdeményezett a bírák és ügyészek képviselőivel és a CSM elnökével. A "békéltetésre" nem mindenki ment el, több szakmai szervezetek azzal utasította el a meghívást, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya.

A román igazságszolgáltatás függetlensége felett őrködő CSM plénuma keddi ülésén negatívan véleményezte a 7-es számú sürgősségi kormányrendelet korrekciójaként előterjesztett újabb tervezet, Dancila a kormányülés elején mégis azt hangoztatta, hogy azokról a módosításokról dönt a kabinet, amelyekről a CSM és a szakmai szervezetek képviselőivel megállapodtak.

A kormányülést követő sajtóértekezleten Tudorel Toader igazságügyi miniszter ezt úgy értelmezte, hogy a szakmai testület nemcsak az általa is támogatott módosításokról, hanem az eredeti 7-es számú rendelet egészéről és annak változatlanul maradt rendelkezéseiről mondott véleményt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!