Vívó Eb - Pusztai és Márton nyolcaddöntős női kardban

Külföld, 2019.06.17

A kardozó Pusztai Liza és Márton Anna bejutott a legjobb 16 közé a düsseldorfi vívó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.

A 66 fős mezőnyben a magyarok közül Pusztainak sikerült legjobban az első szakasz, csoportjában öt ellenfelét legyőzte és csak egytől kapott ki, ezzel az eredménnyel pedig mentesült az alól, hogy a főtábla első fordulójában vívnia kelljen. Márton Anna és Katona Renáta hatfős csoportban 3/2-vel zárt, míg Mikulik Júlia hetesben két sikerrel és négy vereséggel. Még az ő eredménye is elég volt azonban a hiányos 64-es táblára kerüléshez.

Az első körben Márton a német Julika Funke, Katona pedig a bolgár Joana Ilieva ellen fölényes győzelmet aratott, Mikulik ugyanakkor kikapott a lengyel Malgorzata Kozaczuktól. A szünetig jól vívott, utána viszont elbizonytalanodott, végül öt tussal maradt alul.

A 32-es táblán a 2017-ben Eb-bronzérmes Pusztainak nem okozott gondot a fehérorosz Darija Andrejeva: végig magabiztos volt, határozottan indította akcióit, így magabiztosan lépett tovább.

Nehezebben jött össze ugyanez a 2016-ban Eb-második Mártonnak. Ő Anna Limbachot két tussal gyűrte le úgy, hogy 13-13 után határozottabbnak bizonyult német ellenfelénél. Az asszó fordulatosan alakult, akadt olyan akció, amely után sikeresen kért videoelemzést a magyar kardozó, az ellene megítélt tust visszavonták.

Katona Renátának viszont nem volt esélye a csapatban világ- és Európa-bajnok, egyéniben Eb-ezüstérmes Rossella Gregorióval szemben: az olasz kardozó 3-3 után tíz tust adott sorozatban, amivel el is döntötte a párharcot.


Eredmények

a 64 között:
Márton Anna-Julika Funke (német) 15-6
Katona Renáta-Joana Ilieva (bolgár) 15-8
Malgorzata Kozaczuk (lengyel)-Mikulik Júlia 15-10

a 32 között:
Pusztai Liza-Darija Andrejeva (fehérorosz) 15-5
Mártona-Anna Limbach (német) 15-13
Rossella Gregorio (olasz)-Katona 15-5
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!