Von der Leyen: az Európai Unió ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik Indiával

Külföld, 2020.07.15

Az Európai Unió ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik Indiával - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, a Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott uniós videótanácskozás utáni sajtótájékoztatón.

A brüsszeli testület elnöke hozzátette, hogy egyelőre még nem tartanak az egyezmény aláírásánál, azonban a magas szintű kereskedelmi és beruházási párbeszéd egyre közelebb viszi a feleket a közös értékeken alapuló szabadkereskedelmi megállapodás felé, miközben stratégiai partnerségüket is még jobban megerősítik. Emlékeztetett azonban arra is, hogy a megállapodáshoz Indiának alkalmazkodnia kell az uniós követelményekhez és a tisztességes piaci versenyfeltételekhez is.

Hozzáfűzte: "Az EU és India a világ két legnagyobb demokráciája, így együtt kell előmozdítanunk a jogállamiságot, az emberi jogok érvényesülést és a multilateralizmust".

Charles Michel, a 27 uniós tagállam vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a videokonferencia után elmondta, hogy Indiának és EU-nak közös értékei vannak: a jogállamiság, az emberi és a szabadságjogok tisztelete.

"India nemcsak gazdasági, de politikai partnerünk is. Együtt küzdünk a sikeres globalizációért és egy olyan világért, amely befogadó, demokratikus, és a szabadságjogokra épül"- hangsúlyozta.

Michel kitért arra is, hogy míg az unió India legfontosabb kereskedelmi és beruházási partnere, addig India az EU külkereskedelmének csak 2 százalékát képviseli.

"Mivel ezen a területen nagy a lehetőség a jövőbeli gazdasági növekedésre, megegyeztünk, hogy javítjuk a feltételeket a kereskedelem és a beruházás területén" - mondta.

A vezetők a tanácskozás folyamán megerősítették elkötelezettségüket a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény végrehajtásával, a globális béke és biztonság védelmével, illetve a terrorizmus és a radikalizálódás elleni harccal kapcsolatban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!