Washington kínai vezető tisztségviselőket szankcionált az ujgur kisebbség elnyomása miatt

Külföld, 2020.07.09

Az Egyesült Államok szankciókat rendelt el kínai vezető tisztségviselők ellen az ujgur kisebbség elnyomása miatt - jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo leszögezte: a szankcióval sújtott három személynek "köze van az emberi jogok súlyos megsértéséhez" a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő, muszlim vallású ujgur kisebbséggel szemben. Pompeo megfogalmazásában "szörnyű és rendszerszintű visszaéléseket" követtek el az ujgurok ellen.

A tárcavezető közölte, hogy a három vezető tisztségviselőtől és családtagjaiktól megtagadják az amerikai vízumot. Az intézkedéssel sújtott három tisztségviselő: a Kínai Kommunista Párt Hszincsiang tartományi vezetője, akit Washington az ujgur kisebbség elleni elnyomó politika egyik kidolgozójaként tart számon, a hszincsiangi közbiztonságért felelős hivatal vezetője, illetve egy volt régiós pártvezető.

Ezzel párhuzamosan az amerikai pénzügyminisztérium is közleményt adott ki, amelyben egy negyedik kínai tisztségviselő ellen hozott szankciókat jelentett be. A büntetőintézkedéssel sújtott személy a hszincsiangi közbiztonságért felelős korábbi vezető.

Kína mindig tagadta az ujgur kisebbség elnyomását, azt állítva, hogy az internálótáborok, amelyekbe az ujgurokat kényszerítik, csupán továbbképzésre szolgálnak, és a szélsőségesség elleni küzdelem okán van szükség rájuk.

A több mint 21 millió lakosú, nyugat-kínai Hszincsiangban mintegy 10 millió ujgur él. A népcsoport már többször fellázadt a kínai fennhatóság ellen, a kommunista uralom előtt egy rövid időre még a függetlenséget is megszerezte. Elemzők részben ezzel is magyarázzák, hogy Peking gyanakvással tekint az ujgurokra. A tartományba arcfelismerő kamerákat telepítettek, sajtójelentések szerint lehallgatják a telefonokat, és tömegesen gyűjtik a biometrikus adatokat is. Peking igyekszik visszaszorítani a muszlim vallási életet és identitást is. Nemrégiben pedig arra derült fény, hogy drasztikusan csökken az ujgurok lélekszáma is, mert a nőket abortuszra kényszerítik, vagy ha erre nem hajlandóak, akkor erőszakkal hajtják végre a művi terhességmegszakítást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!