Washington több száz millió dolláros katonai segélyt ad Ukrajnának

Külföld, 2019.09.13

Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának - erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.

A külképviselet a Facebook közösségi portálon azt írja, hogy 250 millió dollárt az amerikai védelmi minisztérium költségvetéséből irányoznak elő Ukrajnának, 141,4 millió dollárt pedig a külügyminisztérium büdzséjéből.

A segély haditechnikai eszközök és hadfelszerelések beszerzésére, valamint szolgáltatásokra fordíthatók, erősítendő az ukrán hadsereg védelmi képességét. "Ez a katonai támogatás az Egyesült Államok részéről az ukrán népnek az orosz agresszió elleni harchoz az országaink stratégiai partnerségéről tanúskodik, és komoly hozzájárulás jelent az európai és az euroatlanti biztonság megerősítéséhez" - írta az ukrán nagykövetség.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a szóban forgó összeg folyósítását korábban visszatartotta Washington, miután Donald Trump amerikai elnök utasította Mark Esper védelmi minisztert és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót az Ukrajnának szánt katonai segélyprogram felülvizsgálatára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!