William Barr arra figyelmezteti az amerikai vállalatvezetőket, ne váljanak Kína lobbistáivá

Külföld, 2020.07.16

William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtökön Michiganben  arra figyelmeztette az amerikai vállalatvezetőket, hogy ne váljanak Kína gazdasági érdekeinek lobbistáivá.

A miniszter egy üzleti rendezvényen elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai vállalatoknak fel kell tárniuk, közzé kell tenniük Kínához fűződő üzleti kapcsolataikat, ellenkező esetben ugyanis összeütközésbe kerülhetnek a lobbizást szabályozó amerikai előírásokkal. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai törvények szerint külföldi kormányzatoknak végzett valamennyi lobbitevékenységet regisztráltatni kell az igazságügyi tárcánál.

"Az amerikai vállalatvezetőknek talán nem lobbistaként kellene gondolkodniuk magukról" - fogalmazott Barr, hozzátéve, hogy e vezetőknek ébereknek kell lenniük, nehogy bármire felhasználhassák őket. Beszében az igazságügyi miniszter a nagy technológiai cégeket, kutatóintézeteket és a hollywoodi filmipart említette. Mint fogalmazott: gyakran túl meghitt kapcsolatba kerülnek a Kínai Kommunista Párttal. "Hollywood manapság rendszeresen cenzúrázza magát, hogy megbékítse" a kínai pártot - vélekedett. Kifejtette, hogy egyes amerikai nagyvállalatoknak gyakran kell kínai "zsaroló nyomásgyakorlással" szembenézniük, szerinte Kína "amerikai hangok mögé rejtőzik és beavatkozik az amerikai belpolitikába.

Barr konkrétan megemlítette az Alphabet leányvállalatát, a Google-t és az Apple informatikai óriásvállalatot. Ez utóbbi szerinte "nagyon szívesen együttműködik" Pekinggel. "A globalizálódás folyamata nem mindig a nagyobb szabadság felé vezet" - hangoztatta a miniszter.

A kommunista Kína dobpergésére menetelő világ nem lesz barátságos a szabad piachoz, szabad kereskedelemhez és az eszmék szabad áramlásához szokott intézmények számára" - szögezte le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!