A Dal 2021 - Katona Petra és BariLaci nyerte az első elődöntőt

Kultúra, 2021.02.27

Katona Petra Viszlát múlt és BariLaci Féltelek című dala nyerte holtversenyben A Dal 2021 első elődöntőjét szombaton. A Dal 2021 Felfedezettje címet Katona Petrának ítélte a zsűri.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó lépett színpadra, a dalok akusztikus verzióban hangzottak el. A zsűri három produkciót juttatott tovább a döntőbe.

Katona Petra és BariLaci egyaránt 39 pontot kapott, mögöttük a Kaukázus az Egyetlen szó című dallal végzett harmadikként 37 ponttal.

A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bejutott a döntőbe.

A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak. A dalválasztó 10. évadának első elődöntőjében gazdára talált A Dal 2021 Felfedezettje cím, egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Felfedezettje díj, amelyet Katona Petrának ítélt a zsűri. Az elismerést Vincze Lilla adta át az énekesnek.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A dalválasztóban fellépett Ferenczi György, a szájharmonika-művész és a Rackajam eddig még soha nem látott formációban, Janicsák Vecával zenélt.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján - adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!