A Dal 2021 - Nagy Feró: még nem hallottuk a győztest

Kultúra, 2021.02.08

Nagyon sok tehetség bemutatkozott már A Dal 2021-ben, de még nem hallottuk a győztest - mondta Nagy Feró, a Duna Televízión szombatonként látható műsor egyik zsűritagja az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

"Az idei mezőnyben is biztosan lesz olyan dal, amelyet a közönség megszeret. Az eddig látott húsz dal közül eddig egyre adtam a maximális 10 pontot, Galda Levente igazi magyar ízű poprock zenét hozott a műsorba" - fogalmazott a Beatrice frontembere.

Nagy Feró kiemelte: örül annak, hogy A Dalban idén nem harminc, hanem negyven produkció kerül műsorba. Hozzátette: fontos, hogy nemcsak a győztest fogják díjazni, hanem mind a nyolc döntős pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei karrierje kibontakoztatására tud használni.

Nagy Feró megemlékezett Siklósi Örsről, A Dal 2018-as győztese, az AWS énekeséről, aki pénteken, 29 évesen hunyt el súlyos betegség után. Mint mondta, jó barátságban voltak, sokat beszélgettek, Örs játszott az Újszínházban a Ricse, Ricse, Beatrice című musicalben is.

A Dal múlt szombati második válogatójából újabb öt produkció jutott az elődöntőbe: a zsűri szavazataival Anevemandras (Kállay-Saunders András) a Hazaérek majd című dallal, a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka a Senkié című számmal, Noémo a Hableánnyal, Szabó Leslie a Legyen másnak is jó-val, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan és az Áldom.

A műsor február 13-án szombaton folytatódik a harmadik válogatóval.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!