A Hamlettel indítja az évadot a Babits Színház Esztergomban

Kultúra, 2020.06.25

A Hamlet színpadra állításával kezdi meg idei évadát Esztergomban a Babits Színház - mondta el az intézmény igazgatója az MTI-nek.

Kaj Ádám tájékoztatása szerint a társulat a karantén alatt a pedagógusok kéréseinek eleget téve több mint 30 vers- és prózafelolvasó videóval segítette a távoktatást.

Több ezer nézőt értek el a felolvasószínházi formában előadott első bemutatójukkal. A Vörös István által írt Hegel halála című drámát az elmúlt hónapok karanténtapasztalata inspirálta.

A Babits Színház a 2020/2021-es évadban műsorra tűzi még Hollós Gábor rendezésében a Hübrisz Hotel című, a görög mitológia inspirálta tantermi előadást, Kaj Ádám rendezésében Ödön von Horváth Istentelen ifjúság című előadásának monodráma változatát, valamint az évad zárásaként bemutatják a cseh Vladislav Vancura Szeszélyes nyár című művének átdolgozását.

Az új bemutatókon kívül az évad első felében felújítják a társulat korábbi népszerű előadását, a Presszó-szonátát. Ha a járványhelyzet megengedi, még ezen a nyáron ismét látható lesz a Hegel halála Esztergomban, és a budapesti Óvóhely kultúrbunkerben.

Az évad során a Bubik Színpad minden hétvégén saját és befogadott produkciókkal várja a közönséget a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium épületében. Műsoron maradnak: Sörgyári capriccio, Hruscsov pincére voltam, Az influencer, Hogyan legyünk boldogtalanok?, Jónás könyve, A Sötétben Látó Tündér.

Esztergom első kőszínháza 2020 márciusában a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban kapott állandó játszóhelyet egy hetven fős kamaraterem kialakításával.

Az iskola színjátszó körének tagjai statisztaként részt vehetnek az egyes darabokban, illetve Esztergom iskoláiban rendhagyó irodalom és színháztörténeti előadásokat terveznek, színészek részvételével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!