Csák János kulturális és innovációs miniszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy a Fesztivál Akadémia Budapestet alapító művészházaspár, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek időt és fáradságot nem kímélve működtetik a rendezvénysorozatot.
A Hubay-hegedűverseny kapcsán kiemelte: a magyar kormány számára fontos az ilyen versenyek támogatása, mert - mint fogalmazott - a cselekvőképesség nagyban összefügg az identitással, "a magyar identitás mélyen fekvő része a zene, a kultúra, hagyomány".
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra számára fontos a tehetséggondozás, mert "nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsünk tehetségeket". Emlékeztett, hogy "a kultúrát nem egy-egy nemzedék csinálja, a kultúra egymásra épülő teljesítményeken múlik, azon, hogy mindig legyenek mesterek és legyenek a tanítványok is, akik a későbbiekben majd mesterré válnak maguk is".
Csák János arról is beszélt, hogy bár nem lesz mindenkiből hivatásos művész, azonban a koncertek nevelik az értő közönséget, valamint a leendő mecénásokat. A zene nemzetköziségre hívta fel figyelmet, mert nem kell hozzá tudni a nyelvet, elegendő érezni azt.
A tárcavezető Klebelsberg Kunót idézve kiemelte: a zene gazdasági érték is. "Az igazi műveltség fellendíti a gazdasági életet és gazdagságot teremt. Ellenben még a gazdag emberek és a társadalmak is tönkremennek igazi műveltség nélkül" - fogalmazott a miniszter.
Kokas Katalin hegedűművész elmondta, hogy a FAB éves programsorozata komplexen fejleszti a magyar zenei kultúrát, és vonja be azt a nemzetközi vérkeringésbe; az eseménysorozat a II. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversennyel veszi kezdetét a hétvégén. A megmérettetésen 4 korcsoportban, kilenc országból érkezett, összesen 35 tehetséges versenyző vesz részt a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola dísztermében.
Kokas Katalin kiemelte, a FAB rendszerében három nemzetközi tehetségkutató verseny épül szervesen egymásra, hogy egyre több fiatal tehetség mérettethesse meg magát nemzetközi versenyeken.
A 2024. április 12-én kezdődő Halász Ferenc Országos Tehetségkutató a legkisebbeknek szól, akár már 6 éves kortól, míg a Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny kilenc közép-kelet-európai ország versenye 22 éves korig, döntősei pedig automatikusan meghívást kapnak a 2024. július 4. és 14. megrendezendő Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyre, amely az egész világra kiterjedő, 10 ezer euró összdíjazású verseny.
A Hubay-hegedűverseny fordulói nyilvánosan látogathatók, amelyre a Magyarországgal szomszédos országokból, valamint a visegrádi négyek országaiból jelentkezhettek a fiatalok. A nemzetközi hegedűverseny zsűrijének elnöke Maxim Riszanov brácsaművész és karmester, a zsűri tagjai Perényi Eszter, a Zeneakadémia professor emeritusa, Bartlomiej Telewiak Lengyelországból, Jozef Kopelman Szlovákiából, Maria Spengler-Markovic Szerbiából, Ziga Brank Szlovéniából, Goran Koncar Horvátországból, Frantisek Novotny Csehországból, Vlad Raceu Romániából, valamint Anke Schittenhelm Ausztriából.
A FAB-ot kilenc éve hívta életre Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész. A FAB keretében a világ legjelentősebb komolyzenei sztárjai érkeznek Budapestre évről-évre, és lépnek fel a főváros legszebb helyszínein egyszeri és egyedi formációkban, valamint foglalkoznak a kurzusokon résztvevő diákokkal is. A FAB rendkívüli szakmai minőségét mutatja, hogy a nemzetközi szakma a világ legjelentősebb zenei eseményei között jegyzi.
A FAB 2023-2024-es eseménysorozatának fővédnöke Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke.
A FAB keretében 2022 óta 450 diák kapott egyéni órát Magyarország vezető művészeitől és pedagógusaitól, 257 tanár vett részt akkreditált továbbképzésben.
A programsorozat keretében idén először rendezik meg a Winterfestet 2024. február 2. és 4. között Lillafüreden; a minifesztiválon 25 művész lép fel a Palotaszállóban. A FAB Summerfest július 14-i nyitónapjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója, az Ifjú Barbárok érkezik a Magyar Zene Házába, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A fesztivál folyamán a Bartók vonósnégyeseiről szóló Kurtág-kurzus 12. részére is várják a résztvevőket.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!