A járványhelyzet alatt készült műveket mutat be a MANK

Kultúra, 2021.04.19

Karantén-naplók címmel mutat be új online sorozatot MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., melynek holnapján nyolc alkotóművész naplószerűen fogalmazza meg, milyen élményeket, tapasztalatokat hozott számukra a karantén és hogyan hatott művészetükre a járványhelyzet.

A Karantén-naplók által közvetlenül a művészek kapnak lehetőséget beszámolni a koronavírus-járvány kitörése óta készült műveikről. A nyolc résztvevő képzőművész - Bánki Ákos, Fabricius Anna, Giczy Kristóf, Paráda Zoltán, Richter Sára, Soós Nóra, Szabó Klára Petra és Tóth Kinga - saját alkotásaik közül választották ki azt a művet, mely számukra kifejezi a vírushelyzet miatt megváltozott élethelyzetet - közölte a MANK hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint további tematikai és egyéb megkötés nem volt, a bemutatott művekben sok a közös, több munkában visszaköszönnek olyan emblematikus tárgyak, mint az arcmaszk vagy a gumikesztyű. Az alkotásokban szintén gyakran lehet találkozni az emberi test témájával és azzal, hogyan változik a testszemlélet a befelé fordulás és az elszigetelődés következtében.

Az online térben számos technikával találkozhatnak az érdeklődök: festmények, fotográfiák, rézkarcok, textilalkotások és performancerészletek engednek bepillantást a művészek személyes történeteibe. A Karantén-naplók különlegessége, hogy az alkotásokon túl a művészek naplóbejegyzésekkel egészítik ki műveiket, bensőséges hangnemben visszatekintve megváltozott mindennapjaikra.

A Karantén-naplók április 19-től olvashatók a www.alkotomuveszet.hu oldalon és a MANK közösségi felületein.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!