A Kék róka című produkcióval kezdi turnéját a Déryné Társulat

Kultúra, 2021.06.04

Egy szenvedélyektől fűtött új produkcióval, a Kék rókával indul turnéra pénteken a Déryné Társulat - olvasható a társulat MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a János vitéz és a Déryné Program zászlóshajójaként is emlegetett Déryné ifjasszony című előadások után egy újabb Herczeg Ferenc-színművel gazdagodott a repertoár.

A több mint száz előadásból álló 2021-es turné első állomása Sitke, júniusban 15, valamint a teljes nyári szezonban 32 településre látogat el a társulat.

A közleményben kiemelik, hogy a féléves kényszerpihenőt követően a Déryné Társulat is folytathatja misszióját: Sitke után júniusban Hedrehely, Sümeg, Rétság, Dunapataj, Halmaj, Panyola, Bonyhád, Mátészalka, Kisvárda, Budapest, Kisújszállás, Nádasd, Szarvas és Fehérgyarmat következik.

Mint írják, Kisvárda különösen fontos állomás lesz, hiszen a Vidnyánszky Attila által rendezett Déryné ifjasszony című előadás meghívást kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára mint nyitóelőadás.

A május 28-án bemutatott Kék róka című produkciót júniusban kilenc alkalommal játsszák. Herczeg Ferenc színművét Szabó Sebestyén László állítja színpadra. A szerelmi sokszög-történetet az egyes szereplők szemszögéből láttatja.

A társulat erre az évre még két premiert tervez. Július 5-én Tóth Ede A falu rossza című darabját Mészáros Tibor rendezésében mutatják be, december 10-i premierrel pedig Weöres Sándor Holdbeli csónakos című művét viszik színre.

A turné fontos részét adják az Erzsébet-táborokban, a Kárpát-medence területéről érkező, hátrányos helyzetű gyermekeknek tartott előadások. Öt produkciót összesen 24 alkalommal játszanak Zánkán és Fonyódligeten. "Összesen 12 720, 10-14 év közötti kiskamasz láthatja az előadásokat és ismerkedhet meg a színház élményével" - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!