A két egyetlen - Online bemutatót tart a Madách Színház

Kultúra, 2021.02.27

A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei címmel online bemutatót tart a Madách Színház március 13-án, szombaton. Az előadást Szirtes Tamás rendezésében, Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka-Thália szereplésével láthatja a közönség.

A darabot a Madách Színház Online színházában mutatják be, amelynek célja, hogy a nézők közelebb kerüljenek az irodalomhoz és a színészekhez - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a produkció az online színház sajátosságait szem előtt tartva készül. A közönség olyan művet láthat, amelyet a rendező, Szirtes Tamás minden elemében úgy álmodott meg, hogy a képernyők előtt ülőknek a legteljesebb színházi élményben legyen részük.

Fráter Zoltán költői játéka Karinthy Frigyes írásai alapján készült. Mint felidézik, Karinthy Frigyes ezt jegyezte naplójába első felesége, a hőn szeretett Boga halála után: "Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt." Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kellett. Második neje, a szenvedélyes Aranka akkor már másfél évtizede színesítette érzelmi viharaival házasságuk hétköznapjait. Az élet-halál között lebegő író két nővel viaskodik - írják a darab ismertetőjében.

Az előadásban Fekete Ernő Karinthy Frigyest alakítja, Jordán Adél Böhm Arankaként, Fekete Réka-Thália Boga szerepében látható. A produkció zenéje Gulyás Levente munkája, a jelmezeket Baracsi Orsolya tervezte, a dramaturg Szabó Csilla. A szcenikus Szűcsborus János, a produkció vezető operatőre Seregi László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!