A Kultkikötő több mint 130 programmal várja a látogatókat idén

Kultúra, 2020.06.11

A Kultkikötő több mint 130 programot kínál idén, a 15. évadát kezdő nyári színház eseményeire július 3. és augusztus 22. között várják a látogatókat öt Balaton-parti településen.

A felnőtteknek 50, a gyerekeknek 80 színházi és zenés programot szervezünk Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, Badacsonyban és Balatonszárszón - írták a szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatójukban.

Kiemelték, az évad a Vérző Magyarország című felolvasóesttel indul. A földvári színpadon péntek esténként látható és hallható lesz Járai Márk Cseh Tamás-estje, Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvének színpadi adaptációja és mások mellett Mácsai Pál Azt meséld el, Pista! című előadása is.

Balatonbogláron szombatonként a Vörös kápolnánál tartják a zenés és színházi programokat: itt lép fela Grund vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár és ugyanitt lesz látható a Valódi hamisítvány című darab Hernádi Judit és Kern András főszereplésével - sorolták.

Kitértek rá, hogy Badacsonyban idén is a zenei programok lesznek túlsúlyban: a frissTeraszra látogató közönség csütörtök és szombat esténként Bérczesi Robi, Barabás Lőrinc, Török Ádám és a mini, valamint Said szabadtéri klubkoncertjeit élvezheti.

Szinte minden helyszínen szerveznek gyerekeknek szóló programokat is: a Mesés Kikötő néven futó sorozat legtöbb gyerekelőadása Balatonfenyvesen és az új Kultkikötő-helyszínen, a balatonszárszói Csukás Színházban lesz, a legkisebbek a Ziránó Színház, a Rutkai Bori Banda és Fabók Mancsi Bábszínházának gyerekelőadásain szerezhetnek új élményeket - írták.

A szervezők megjegyezték, hogy a koronavírus-járvány miatt sokáig kérdéses volt, megrendezhető-e idén a Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának számító Kultkikötő.

Nagy Viktor alapító-igazgatót idézve felhívták a figyelmet arra, hogy a nézők biztonsága érdekében, valamint a vonatkozó szabályok értelmében az előadások jelentős részére korlátozott számban lehet jegyet kapni, ezért a belépőket - amelyek már elérhetőek a www.kultkikoto.hu oldalon - érdemes előre megváltani.

A tervezett repertoár az aktuális járványügyi szabályokkal összhangban módosulhat, a változások a már meghirdetett előadások időpontját is érinthetik - olvasható a tájékoztatóban.

A Kultkikötőről bővebb információk a kultkikoto.hu weboldalon olvashatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!