A Massala társulat Emberek című előadása látható a Trafóban

Kultúra, 2022.09.12

A Compagnie Massala Emberek című darabja lesz az évad első nemzetközi produkciója szeptember 15-16-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

A Compagnie Massala Emberek című hiphop produkciójában díszlet és jelmez nélkül hét férfi táncos saját örökségén keresztül mutatja be a marokkói tájak ritmusát és a gnawa törzs hagyományait, melyek a nagyvárosi hip-hop-ban érnek véget - áll a Trafó MTI-hez eljutatott közleményében.

A darab marokkói koreográfusa, Fouad Boussouf 1983-ban született, hétéves korában költözött Franciaországba, ahol társadalomtudományokat hallgatott, és a hiphop észak-afrikaiak életében betöltött szerepét kutatta. Massala nevű saját társulatát 2010-ben alapította.

Robbanékony darabja, az Emberek egy trilógia második fejezete, mely az arab világot vizsgálja. Az előadás fő inspirációját a marokkói gnawa törzs vallása és a rituálék adják, melyek repetitív mozgáson keresztül feszítik a végletekig az emberi testet, ezáltal meditatív transzállapotba juttatva az elmét is. A színpadon mindez a nagyvárosok hiphop zenéjével és mozgásával olvad egybe - olvasható a közleményben.

Az arab näss szó magyar megfelelője az emberek, mely a Nass el Ghiwane nevű neves együttesre utal, amely a hetvenes években megismertette a Gnawa kultúráját a hippi mozgalommal. Költői, de rendhagyó dalszövegeik miatt a csoport tagjai időnként börtönbüntetést is kaptak, de mégiscsak láthatóvá tették a marokkói rapet, annak amerikai mintát követő, elszánt szövegeivel. Ennek a híres bandának a története fontos inspirációs forrásom volt a munkafolyamat során" - idézi a közlemény Fouad Boussouf koreográfust.

További információ a https://trafo.hu/programok/tanc_massala_fouad_boussouf_emberek oldalon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!