A Mátyás és Janus című darabot mutatják be a Pozsonyi úti református templomban

Kultúra, 2019.08.15

Budapesten, a Pozsonyi úti református templom altemplomának felújított színpadán mutatja be Pozsgai Zsolt Mátyás és Janus című darabját szeptemberben a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata.

A történet 1471-ben indul, amikor Mátyás király ellen összeesküvést sző két, a királyhoz közelálló személy. Az egyik Vitéz János, a másik Janus Pannonius. Különösen Janus Pannonius árulása az, ami a királyt elkeseríti, Mátyás nem érti az árulás okát, és hogy magyarázatot találjon a történtekre, Janus után ered Pécsre - ismertette a darab cselekményét Pozsgai Zsolt író, rendező az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Mint mondta, a darab úgy épül fel, hogy nemcsak ezt a dilemmát mutatja be, hanem a történelmi korszakot is ábrázolja.

A darabot szeptember 22-én mutatják be a Pozsonyi úti református templom altemplomában, ahol Mátyás szerepében Széplaky Gézát, Janus Pannonius szerepében pedig Károlyi Krisztiánt láthatja a közönség. Szerepel még a darabban Kákonyi Tibor, Krizsik Alfonz és Stelly Zsófia is. Az előadás látványtervezője Mira János - mondta el a műsorban Szigeti Réka, az előadás dramaturgja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!