A Müpában ünnepel a 20 éves Talamba Ütőegyüttes

Kultúra, 2019.10.16

A Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben november 8-án különleges koncerttel ünnepli huszadik születésnapját a Talamba Ütőegyüttes.

"A Talambának mintegy háromszáz-négyszáz ütőhangszere van, ezek közül nagyon sok lesz látható és hallható a koncerten. A műsor tükrözni fogja, hogy a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop megfér egymás mellett egy színpadon, ütőhangszerekre hangolva" - mondta Zombor Levente, az együttes vezetője az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, a húsz évvel ezelőtt a Zeneakadémia tanulóiból alakult Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer. Világszerte ötezer féle ütőhangszer létezik, ezek leginkább a vallási szertartások kísérőjeként terjedtek el évezredekkel ezelőtt.

"Nemrég tértünk vissza második afrikai turnénkról, Nigériában egy helyi együttessel együtt koncerteztünk. Sokat tanultunk egymástól: mi Bartókot, Kodályt, Lisztet játszottunk ütőhangszeren, az ő kultúrájukból meg hoztunk haza, ez a november 8-i esten is hallható lesz" - jegyezte meg Zombor Levente.

A zenész azt mondta, az európai fülnek hallgatható módon, saját elképzeléseik szerint egy kicsit másképpen, de az eredeti ritmikákat, hangulatokat átemelve adják elő a világ különböző tájairól összegyűjtött zenéket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!