A párizsi Pompidou Központ felújítási munkálatok miatt több mint három évre bezár

Kultúra, 2021.01.25

Felújítási munkálatok miatt 2023 és 2027 között bezár a párizsi Pompidou Központ - jelentette be hétfőn Roselyne Bachelot francia kulturális miniszter.

"Két lehetőség volt az asztalon, az egyik szerint a felújítás alatt a központ nyitva maradt volna, a másik szerint teljesen bezár. Ez utóbbit választottam, mert így rövidebb ideig tart, és egy kicsit olcsóbb a felújítás" - mondta a tárcavezető a Le Figaro című napilapnak.

Az 1977-ben felavatott párizsi Pompidou Központ őrzi a világ második legnagyobb, 120 ezer műalkotásból álló kortárs művészeti gyűjteményét a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) után. Az intézmény 2027-ben az ötvenedik évfordulón nyílik meg újra, a teljes körű felújítás után.

A munkálatok 2023 végén kezdődnek és 2026 végéig tartanak majd, a megnyitó 2027 elején lesz.

Serge Lasvignes, a Pompidou Központ elnöke múlt kedden jelentette be a négy évig tartó felújítást a szakszervezeteknek, amelyek több mint ezer dolgozót képviselnek.

A felújítás elengedhetetlenné vált a hatalmas épület korróziója miatt, amely a jelentős kortárs gyűjteményen kívül hatalmas kiállítóterekkel és egy óriási könyvtárral is rendelkezik.

A négy év alatt az egész épületet azbesztmentesítik, és az érvényes biztonsági, technikai és energetikai normáknak megfelelően felújítják, valamint az akadálymentesítési kötelezettségeknek eleget téve a fogyatékossággal élők számára is látogathatóvá teszik - jelezte az intézmény.

A Renzo Piano, Richard Rogers és Gianfranco Franchini tervei alapján épült múzeumban még soha nem volt ekkora jellegű felújítás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!