A romániai színjátszás remekei az Uránia új vetítéssorozatában

Kultúra, 2021.03.26

Színház tele vízióval címmel a romániai színjátszás emlékezetes előadásait mutatja be pénteken induló, hatrészes vetítéssorozatában az Uránia Nemzeti Filmszínház és a romániai TVR Nemzeti Tévészínház.

Romániában a színházi közvetítéseket és az önálló tévéjátékokat egyértelműen színházi műfajnak tekintik. A televíziózás kezdeteivel egy időben, az ötvenes évek végén, többé-kevésbé külön entitásként született meg a mai is létező Román Nemzeti Tévészínház, amelynek 2013 szeptemberétől magyar igazgatója van Demeter András István színész, kulturális menedzser személyében - idézi fel az MTI-hez eljuttatott közleményében az Uránia.

A Darvay Nagy Adrienne színházkutató, színháztörténész kurátorságával összeállított, hat előadást tartalmazó sorozatban archív felvételről olyan rendezők munkái is közönség elé kerülnek, mint Harag György, Vlad Mugur vagy Jurij Kordonszkij; a nézők olyan társulatok előadásainak lehetnek tanúi, mint a hetvenes évek Kolozsvári Állami Magyar Színháza, a Kolozsvári Nemzeti Színház vagy a bukaresti Bulandra Színház.

A június 30-ig tartó sorozat pénteken, a színházi világnap előestéjén Sütő András Csillag a máglyán című darabjának legendás, 1977-ben rögzített, Harag György rendezte kolozsvári előadásával indul.

A darabot Kálvin János és Szervét Mihály tragikus végkifejletű hitvitája ihlette, de rengeteg áthallást rejt az 1970-es évek Romániájára vonatkozóan, s mindezek felett egyetemes üzenetű mű, amely ma is érvényes. A főszerepekben a korabeli romániai magyar színjátszás két nagy alakja, Lohinszky Loránd és Héjja Sándor látható. Az előadást rögzítő felvételről sokáig azt hitték, elveszett, de néhány éve előkerült a TVR Nemzeti Tévészínház archívumának mélyéről, és most restaurálva, online közvetítésben élvezhetik a nézők az Uránia streaming csatornáján - közölte az Uránia.

Április végén az európai hírű Vlad Mugur utolsó rendezése, a Kolozsvári Nemzeti Színház 2001-es Hamlet előadása következik, amelyet Shakespeare halálának 405. évfordulójához időzítve vetítenek.

Ezután az egyik leggyakrabban játszott román színmű, Mihail Sebastian Vakációsdi című darabja kerül műsorra, majd két Csehov-dráma, a Harag György rendezte Cseresznyéskert (amely Harag utolsó rendezése volt, 1985-ben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozatával) és a Jurij Kordonszkij/Gini Ignat-féle Ványa bácsi a Bulandra Színház társulatával. Végül pedig Demeter Andrással a főszerepben egy vadonatúj előadás, Albert Camus Caligulája látható, a TVR-előadás nemzetközi premierjeként.

A Csillag a máglyán kivételével az előadások román nyelvűek, a vetítések magyar felirattal láthatók.

A sorozat első két vetítése online valósul meg. A szervezők a további előadásokat már mozivásznon tervezik bemutatni, annak függvényében, hogy a járványügyi intézkedések lehetővé teszik-e a mozik kinyitását. Amennyiben nem, úgy online folytatódik a vetítéssorozat, melynek részleteiről a http://urania-nf.hu/esemenyek/1813/2021/03/26/szinhaz-tele-vizioval-az-urania-es-a-tvr-nemzeti-teveszinhaz-kozos-teveszinhazi-filmsorozata linken tájékozódhatnak az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!