A színházi nevelésről tartanak konferenciát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Kultúra, 2019.05.22

A színházi nevelésről tartanak szakmai konferenciát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) május 29-én.

A konferencia célja, hogy a 2014 óta létező, a magyarországi színházi nevelési képzések között egyedülálló drámainstruktor szak eddigi eredményeit felmérje, valamint lehetséges fejlődési irányait a korábbi és jelenlegi osztályok közreműködésével, tanáraik és a szakma képviselőinek részvételével megvitassa - olvasható az egyetem MTI-hez eljuttatott közleményében.

A konferencia programja három részből áll. A jelenlegi osztályok közül a másodéves hallgatók kiválasztott szakdolgozati témáikat mutatják be, az elsőéves hallgatók pedig első saját projektterveikkel mutatkoznak be. A 2017-ben végzett és azóta a színházi nevelés területén aktív hallgatók előadásaiban a szak kimeneti lehetőségei és az általuk képviselt intézményekben folyó munka specialitásai jelennek meg.

Két kerekasztal-beszélgetés zárja a programot, az egyiken a színházi és színházi nevelési szakmák változó igényeiről, az oktatásra vonatkozó elvárásokról, a másikon a művészet és a művészetközvetítés viszonyáról, az új alkotói, nézői és közvetítői generáció megjelenésének következményeiről vitáznak a felkért tanárok és szakemberek.

A programra mindenkit várnak, akit érdekel a művészet és nevelés kapcsolata, szeretne ezzel foglalkozni, és aki betekintést nyerne a színházi nevelési szakemberek képzésének fejlődésébe.

A konferenciát május 29-én 10 órától 18 óráig rendezik meg. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a [email protected] email címen lehet.
Az eseményről bővebb tájékoztatás a https://bit.ly/2HpM4Lw oldalon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!