A Természetes fény is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Kultúra, 2021.07.06

Nagy Dénes Természetes fény című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 17. és 23. között.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt vidékein játszódó filmet július 20-án láthatja a közönség a szabad ég alatti óriáskivetítőn.

A versenyprogramban 12 film szerepel, közülük egyet versenyen kívül mutatnak be, a maradék 11 közül választja ki a zsűri, ki kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak vélt alkotásra.

A versenyprogramba egyebek mellett bekerült még a francia Bruno Dumont France című legújabb alkotása, a norvég Joachim Trier Verdens verste menneske (A világ legrosszabb embere) című drámája, valamint a német Anne Zohra Berrached Copilot (Másodpilóta) című filmje.

Az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában mutatják be Krasznahorkai Balázs Hasadék, és versenyen kívül Bíró Bálint Félhomály és K. Kovács Ákos Branka című alkotását.

Emellett a magyar filmek válogatásában hat további alkotást vetítenek a filmmustrán.

A fesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat Aleksandar Bercek szerb színész, valamint Christian Petzold német rendező érdemelte ki. A díjat minden évben egy szerb és egy nemzetközi alkotónak ítélik oda. Az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett elismerést tavaly Enyedi Ildikó vehette át.

A palicsi filmfesztivált július 17-én Kevin Macdonald Jodie Foster főszereplésével készült filmje, a The Mauritanian (A mauritániai) nyitja meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!