A torockói viseletet bemutató könyv jelent meg

Kultúra, 2018.12.14

Egy isten, két napfelkelte, három emberöltő címmel jelent meg a torockói viseletet bemutató kötet, amelyet Kovács Sándor egyháztörténész Torockó nagyjairól szóló rendhagyó történelemórájának keretében pénteken mutatnak be a torockói Duna-házban.

A Torockói Íjász Szer gondozásában megjelent hiánypótló kiadvány értékes leírásokkal és gazdag fotóanyaggal követi végig a torockói viselet kialakulását és évszázados formálódását, külön ismertetve annak minden egyes viseletdarabját - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Mint írják, Torockó földrajzi fekvése, épített öröksége, környezeti adottsága, lakóinak származása és azok egykori foglalkozása révén sajátos helyet foglal el a Kárpát-medencei, de legfőképpen az erdélyi tájegységek között. Népművészeti szempontból különleges a település építészete, vasművessége, bútorzata, háziipara, de leginkább népviselete.

Torockó gazdasági fejlődésének tetőpontja, aranykora a 19. század közepére tehető, ugyanis ekkor érte el a kitermelt vasérc mennyisége a legmagasabb fokát. Az ennek köszönhető jó anyagi helyzet és életszínvonal tette lehetővé egy olyan viselet kialakulását, amely anyagában és formájában leginkább a városi-nemesi öltözethez áll közelebb, mint környezetének egyszerűbb paraszti viseletéhez - idézik fel a közleményben.

A kiadvány mellékletében több száz, eddig kiadatlan archív fotó szerepel, amely korosztályonként, alkalmanként és korszakonként eleveníti meg a különleges torockói viseletet.

A kötetet Kovács Sándor egyháztörténész Torockó nagyjait felvonultató történelmi sorozatának keretében mutatják be. A rendhagyó történelemóra ezúttal Csanádi Pál kalandos életével foglalkozik.

Csanádi Pál az unitárius egyház püspöke volt a 17. században. Kiváló orvos és teológus, aki Itáliában szerezte hatalmas tudását és élete egyik jelentős szakasza Torockó bányavárosához kapcsolódik. Az előadás ezt a nem mindennapi életutat követi végig, Torockótól Itáliáig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!