A Weöres Sándor Színház csatlakozott az Európai Színházi Konvencióhoz

Kultúra, 2017.11.08

A Weöes Sándor Színház (WSSZ) csatlakozott a 40 európai színházat tömörítő Európai Színházi Konvencióhoz (ETC) - jelentette be szerdán a sajtótájékoztatón Jordán Tamás, a teátrum igazgatója.

Tájékoztatása szerint a csatlakozásról szóló dokumentumot október 27-én a grúziai Tbilisziben rendezett konferencián írta alá a színház részéről Réthly Attila főrendező és Németh Károly produkciós menedzser, miután a színházi szakmai szervezet közgyűlése egybehangzóan támogatta a szombathelyi színház tagfelvételi kérelmét.

A Weöres Sándor Színház mindent meg kíván tenni, hogy komoly szakmai kapcsolatokat teremtsen és izgalmas, gyümölcsöző együttműködésekben vegyen részt, melyek gazdagítják az európai színházi kultúrát, a nézőket és nem utolsó sorban saját magunkat - mondta.

Emlékeztetett: Szombathely pályázik a 2023-as Európa Kulturális fővárosa címre, a színház pedig támogatja a város törekvését, ezért is igyekszik bővíteni nemzetközi szakmai kapcsolatait.

Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki afelett, hogy az európai színházi szervezet tagjai sorába fogadta a szombathelyi színházat.

Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy az így kiépülő kapcsolatrendszer erősítheti a WSSZ-nek azt a tervét is, hogy az EKF-pályázathoz kapcsolódva egy nemzetközi drámafesztivált rendezzen a városban.

Réthly Attila, a ETC tagságról szólva közölte: az számos előnnyel járhat, hiszen nemzetközi együttműködés révén új projektek jönnek létre, amelynek finanszírozását az ETC saját forrásaiból és európai uniós támogatásokból biztosítja.

Szólt arról is, hogy a konvenció keretében a jövőben sor kerülhet színházi szakemberek kölcsönös tapasztalatcseréjére, egymás színházainak és előadásainak megismerésére, a konvenció által szervezett worshopok pedig a színház minden területére kiterjednek, különleges színházi formákkal kísérleteznek, új közönségszervezési utakat kutatnak, a színház digitális megjelenési formáira kínálnak alternatívákat.

Szólt arról is, hogy a Weöres Sándor Színház az októberi grúziai konferencián csatlakozott a Young Európa programhoz, amelynek keretében a színház kétéves együttműködés során tematikus ifjúsági előadásokat hoz létre közösen a berlini Deutsches Theaterrel és az amsterdami De Toneelmakerij-jal.

Közölte, hogy ennek keretében rövidesen egy, a családról szóló novellapályázatot hirdetnek a 12-18 év közötti kamaszok körében. Ez a közös témája ugyanis a tematikus együttműködésnek és egy ilyen darab létrehozását tervezi a WSSZ is.

Mint mondta, a darab megírására felkért szerző feladata lesz, hogy a legjobb novellák ötleteit beledolgozza a darabba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!