Ákos: új középlemez, közelgő Aréna-koncert, jövőre kisjátékfilm

Kultúra, 2021.10.20

Az utolsó békeév címmel középlemezt (EP-t) készített Ákos, ezen három új dal hallható. Az előadó december 11-én fellép a Sportarénában, 2022 első felében pedig bemutatják első kisjátékfilmjét.

"Mindhárom új dal szövegét én írtam, a címadó számnak a zenéjét is. A Nem én döntök Madarász Gábor zenéjére készült, a Több nem is kell Menczel Gáboréra: vele a Bonanza Banzaiban zenéltem együtt, és a csapat 1995-ös feloszlása óta most tér vissza szerzőként és előadóként" - mondta Kovács Ákos az EP szerdai sajtóbemutatóján a fővárosi Akvárium Klubban.

Az előadó kitért arra, hogy Menczel Gábort három éve meghívta az Ákos 50 turné egyik koncertjére az Erkel Színházba, és itt beszélgettek először egy esetleges közös munkáról. A Bonanza Banzai egykori szintetizátorosa Ákos idén tavasszal megjelent Fel a szívekkel című EP-jére már készített két remixet.

A szerdán megjelent új középlemezen Az utolsó békeév című dalban közreműködik a VoiSingers kórus, az anyagon szerepel továbbá egy korábban már publikált dal, a Fel a szívekkel koncertverziója is, ezt idén júliusban rögzítették a Budapest Parkban. A friss EP-t szerdán este egy klubkoncerten is bemutatja Ákos az Akvárium Klubban, az előadó idei zárófellépése pedig december 11-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában.

Ákos beszámolt arról, hogy éppen tizenöt éve jelent meg Még közelebb című CD-je, amelynek anyagát újrakeverve a napokban dupla vinyl formátumban ismét kiadják. Az ezer példányban készült dupla LP negyedik, D oldalára bónuszként felkerültek a Minden most kezdődik el című dal remixei is.

"Nemrég megjelent első novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni egyik írásából, A taxisból kisjátékfilm készül, amelynek én írtam a forgatókönyvét és magam is rendezem. A Záróvonal című kisjátékfilmhez valamennyi jelenetet leforgattunk, az utómunka van még hátra, reményeim szerint 2022 első felében fogjuk bemutatni" - mondta Ákos.

A tíz-húsz percesre tervezett, Juhász Viktor operatőri munkájával készülő kisjátékfilmet a Duna Televízióban, a YouTube-on és elképzelhető, hogy a mozikban is meg lehet majd nézni. A Záróvonal főszereplője Papp János színművész lesz, de felbukkan benne Kubik Anna, valamint Ákos két lánya is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!