Állandó játszóhelyet kapott a Babits Színház Esztergomban

Kultúra, 2020.03.10

Az esztergomi Babits Mihály Színház hetven fős kamaraterem kialakításával állandó játszóhelyet kapott a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.

Kaj Ádám elmondta, hogy a minisztérium 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesítette az esztergomi önkormányzatot a színház hivatalos megalapítása és a 2020-as produkciók támogatása érdekében.

A gimnázium egykori diákjáról Bubik Színpadnak nevezett kamaraterem kialakításával lehetőség nyílik a színház és a gimnázium együttműködésére. Az iskola színjátszó körének tagjai statisztaként részt vehetnek az egyes darabokban, illetve Esztergom iskoláiban rendhagyó irodalom és színháztörténeti előadásokat tartanának, színészek részvételével.

A Babits Mihály Színpad magját képező kollektíva 2016 óta van jelen a város életben, és azóta összesen kilenc bemutatót tartottak. Sobieski-emlékesttel emlékeztek meg Esztergom felszabadításának 335. évfordulójáról, két nyáron pedig Szent István korát elevenítették fel a Vármúzeumban, különleges koronázási játék keretében.

A társulathoz kötődik továbbá az erdélyi Rengeteg Színház alkotótábor és fesztivál, a pilisszentléleki Játszótér Fesztivál, valamint a Babits Piknik programsorozat szervezése.

Idén négy új darab bemutatását tervezik: William Shakespeare-től a Hamletet; Hasek klasszikusát, a Svejk, a derék katona című vet; Roland Schimmelpfennig A hangyák utcája című darabját és a Míg élünk munkacímet viselő, klasszikus történeten alapuló művet.

Kaj Ádám mellett két vendégrendező, Bodolay Géza Jászai-díjas, érdemes művész és Hollós Gábor vesz részt a művek színpadra állításában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!