Átadták a Kiscelli Múzeum új kiállítóterét

Kultúra, 2018.12.17

A legendás underground művészeti színtér, a Fekete Lyuk történetét felidéző tárlattal nyílt meg a Kiscelli Múzeum sziklapincéjében kialakított új kiállítótér hétfőn.

A 2013-ig polgári védelmi objektumként működött sziklapincében egy csaknem 400 négyzetméteres kiállítótér jött létre, a kormány és a főváros együttműködésének köszönhetően - mondta el a tárlat és az új kiállítóhely megnyitóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Hozzátette, a sziklapince mellett megújult az épület főbejárata és előcsarnoka, valamint új gépészeti és elektromos központot kapott a múzeum, és a déli melléképület két barokk díszkapuja is teljes restauráláson esett át.

Soha ennyi minden nem épült még Budapest történetében, mint az elmúlt nyolc évben, nagyon sokat fejlődik ezen belül a kulturális intézményrendszer is - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzáfűzve: a nemrég létrehozott Budapesti Közfejlesztési Tanács révén a kormányzat és a főváros közötti együttműködés remélhetőleg még erőteljesebb lesz.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a II-III. kerület országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a kormányzat anyagi támogatásával 2010 óta rengeteg kulturális fejlesztés valósult meg és zajlik most is Budapesten; a Kiscelli Múzeum felújításának 352 millió forintos összköltségből például a kormány 317 millió forintot vállalt.

Jelenleg is fut a Liget Budapest projekt, a Modern Városok program, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram - jegyezte meg.

A pénzügyminiszter hozzátette: folyamatban van a Nemzeti Múzeum kertrekonstrukciója, és rövidesen új otthont kap a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum; épül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktárközpont, a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum nemzetközi díjjal kitüntetett új épülete, valamint a Magyar Innováció Háza is.

Varga Mihály kiemelte a III. kerületben zajló kulturális fejlesztéseket is, emlékeztetve a helyi oktatási, illetve egészségügyi beruházásokra, valamint a csillaghegyi strandfürdő megújítására is.

A Fekete Lyuk - A pokol tornáca. Budapesti Undergound '88 -'94 címmel keddtől látogatható kiállítás a rendezők szándéka szerint a rendszerváltás kori alternatív művészeti szcéna egy szeletét mutatja be.

Az 1980-as évek végén a Fekete Lyuk volt az egyetlen állandó alternatív zenei szórakozóhely Budapesten, amely beengedett mindenkit, aki az alternatív, a punk, a rock vagy a metál műfajokat képviselte. Sok tűrt és tiltott együttes kapott ott fellépési lehetőséget, mások mellett a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Pál Utcai Fiúk vagy a Sex Action - olvasható a kiállítás ajánlójában.

A most megnyíló sziklapincében a fotók, plakátok, relikviák mellett jórészt magángyűjteményekből származó, a kor szubkulturális divatjának megfelelő ruhák, illetve számos ma is működő zenekar tagjaival, egykori dj-kel, filmrendezőkkel, törzsvendégekkel forgatott videoanyag látható 2019. június 25-ig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!